„Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ez velünk történik” – megszólalt a Mosonmagyaróvárról eltűnt fér…

„Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ez velünk történik” – megszólalt a Mosonmagyaróvárról eltűnt fér…



Megszólalt a Ripostnak a Mosonmagyaróvárról eltűnt férfi élettársa. Etelka december 5-e óta várja haza osztrák párját, Lehner Stefant, akinek akkor veszett nyoma, amikor Ausztriából Magyarországra érkeztek meglátogatni a nő édesanyját. Etelka teljesen értetlenül áll az eltűnés előtt, azt mondta a legrosszabb rémálmában sem gondolta volna, hogy ilyen velük is megtörténhet. Ötlete sincs, hogy élettársa hova tűnhetett, ráadásul magával vitte a közös autójukat és szeretett kiskutyájukat, Cindy-t is. 

A Mosonmagyaróvárról eltűnt férfi hatéves kiskutyájával, Cindy-vel Forrás: BeküldöttA Mosonmagyaróvárról eltűnt férfi családlátogatás miatt érkezett Magyarországra

Már több mint két hete semmi információ nincs Stefanról, akivel Etelka 18 éve alkot egy párt. Kapcsolatuk akkor kezdődött, amikor mindketten ugyanannál a kertészeti vállalkozásnál helyezkedtek el. A pár mindkét tagja nyugdíjas már és egy ausztriai kis faluban telepedtek le 40 kilométerre Mosonmagyaróvártól. Alkalmanként hazalátogatnak Magyarországra, mivel Etelka édesanyja Mosonmagyaróváron él.

Etelka elmesélése alapján Stefan meglehetősen magának való, visszahúzódó férfi, aki jobban szeret inkább magában lenni, a nagy tömegtől pedig különösen viszolyog. Ezért előfordult néha, hogy Etelka egyedül ment be édesanyjához, élettársa pedig addig kint várakozott az autóban. Így volt ez december 5-én is. Amikor a nő végzett a látogatással és kilépett édesanyja házából, döbbenten konstatálta, hogy az autó nem áll a ház előtt.

Ötletem sem volt, hogy hova tűnhettek, soha nem fordult elő korábban, hogy Stefan ne várt volna meg, amíg végzek édesanyámnál. Csak arra tudtam gondolni, hogy valami történhetett, amiért haza kellett sietnie. Hívtam egy taxit és elvitettem magam hazáig, viszont nem volt otthon. A taxi közben várt rám a ház előtt, aztán megkértem, hogy vigyen vissza édesanyám házához, hátha Stefan visszament oda

— emlékezett vissza az eltűnés éjszakájára Etelka.

Lehner Stefan 1959. október 29-én született St. Andrea am Ziksee településen, Burgenlandban
Forrás: BeküldöttA rejtélyes hajnali határátlépés

A nő egész éjjel várta haza élettársát, azonban amikor Stefan még másnap reggel sem jelentkezett, Etelka úgy döntött, hogy bejelenti eltűnését a rendőrségen. A férfi keresésébe azóta rengetegen bekapcsolódtak, két alkalommal is kiterjedt kereső akciót szerveztek kutyákkal, drónokkal az eltűnés közelében. 

Olvasd tovább itt: ripost.hu