Magyar Péter: Nem fogunk elfogadni mindent, amit az Európai Bizottság kér

Magyar Péter: Nem fogunk elfogadni mindent, amit az Európai Bizottság kér


Kéri László és Magyar Péter (Forrás: Youtube/Kontroll)

Az uniós pénzek hazahozataláról való tárgyalás nem azt jelenti, hogy a Tisza el fog fogadni mindent, amit az Európai Bizottság kér – többek között erről beszélt a Kéri Lászlónak adott interjújában Magyar Péter. A Kontrollon hétfőn este hatkor startolt beszélgetésben szó esett arról is, hogy a Tisza-szigeteknek szerepet szán egy jövőbeli választási győzelem után is, ahogy arról szintén, hogy szerinte árulás az, hogy Orbánék „ismeretlen feltételű hitelekkel” eladósítják az országot.

Magyar Péter kifejtette továbbá, hogy a kormányfő barátai, Robert Fico Szlovákiája és Giorgia Meloni Olaszországa is megkapja az uniós pénzt, szemben velünk. Mint mondta, biztos benne, hogy ha kormányra kerül, ezek a pénzcsapok meg fognak nyílni, és azonnal beadják majd a csatlakozási kérelmet az Európai Ügyészséghez. Viszont nem fognak elfogadni mindent, amit az EB kér.

A pártelnök úgy fogalmazott, hogy ezek a jogállamisági jelentések, ezek a problémalisták olyanok, mint egy karácsonyfa, „mindent ráakasztanak, aminek nincs köze a pénzhez, az uniós forrásokhoz”. Van bennük egy csomó olyan dolog szerinte, ami nem az Európai Unió kompetenciájába, hatáskörébe tartozik. Nem fogja szerinte a Tisza feltenni a kezét, de abban a három dologban, amelyben egyeznek az érdekeink az európai adófizetők érdekével, „hogy ne tűnjön el a támogatás”, meg fognak állapodni.

Olvasd tovább itt: hang.hu