Egyelőre nincs meg a pénz a Gellért fürdő felújításához

Egyelőre nincs meg a pénz a Gellért fürdő felújításához



A Fővárosi Közgyűlés ugyan októberben megszavazta a Gellért és a Rác fürdő felújításához szükséges hitelfelvételt, a múlt héten ezt a kormány indoklás nélkül elutasította – írja a Népszava. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zr. (BGYH) a lap kérdésére közölte, hogy amint lehetséges, újra be fogják nyújtani a hitelfelvételi kérelmet a kormánynak.

Hozzátették, a hozzájárulás megszerzéséig sem áll le a program, évek óta folyamatosan egyeztetnek a Gellért Hotel tulajdonosával – amely egyébként Tiborcz István érdekeltségébe tartozik –, és a tervezett ütemterv szerint haladnak tovább.

Jelenleg a feladógépház statikai megerősítése, a fürdő berendezési tárgyainak más helyen való hasznosítása, a műemléki részek megóvása zajlik, illetve finom bontási feladatok az alagsorban és pinceszinten valamint az egykori kórház területén. Továbbá zajlik a rekonstrukció kiviteli tervének készítése – írja a lap.

A BGYH reményei szerint a Gellért fürdő beltéri része 2028-ban, a kültéri pedig 2029-ben nyithat majd meg, feltéve, ha lesz pénz a folyamatra.

A Gellért fürdő szeptember 30-án fogadott utoljára vendégeket. A 20 milliárd forintos rekonstrukció során a Gellért szálloda és a fürdő infrastruktúráját szétválasztják, és új szolgáltatásokat is hoznak: lesz panorámás szauna kilátással a Dunára és a Szabadság hídra, és lesz napozóterasz is az eddig kihasználatlan külső térben. Visszatér a négy éve álló hullámmedence is. A helyreállítás után a Gellért nyáron 650, télen 1000 fő befogadására lesz alkalmas.

A kivitelezés a tervek szerint 2026 végén indulhat, a nyitás pedig 2028 végére, 2029 elejére várható. A 20 milliárd forintos költségű beruházás megtérülését, amelyhez hitel felvételére is szükség van, nyolc évre becsülik. Ez műemléki projekteknél különösen gyorsnak számít.

A Gellért fürdő egyes részeit Tiborcz István érdekeltségének, a BDPST Groupnak a portfóliójába tartozó DOME Kft. vásárolta meg a BGYH-tól. Azzal együtt a gyógyfürdő lényegében továbbra is a fővárosi üzemeltető vállalatnál marad. A fürdő mellett található Gellért Szállót 2022 decemberében szerezték meg Tiborczék, annak a felújítása már tavaly ősszel elkezdődött.

Nyitóképünk illusztráció, fotó: Reviczky Zsolt

Olvasd tovább itt: hvg.hu