Az orrából is folyt a vér

Az orrából is folyt a vér



Két hét különbséggel két kutyát öltek meg brutális módon az ercsi Kutyasegély-szolgálat Alapítvány Shíva menedékhelyén. Wegera György, a menedékhely vezetője, több mint egy évtizede gondoskodik lebénult és súlyosan sérült kutyákról, számtalan kiszolgáltatott állaton segített már, miközben munkája miatt folyamatos támadásoknak van kitéve. Most megdöbbentő részletességgel számolt be arról, mi történt pontosan a kutyákkal – írja a Bors. 

A Shíva menedékhely volt a két kutya egyetlen esélye a boldog életre. Fotó: Wegera György

November 8-án pusztult el az első, Léna, feltehetően mérgezés miatt.

Lénának semmilyen egészségügyi problémája nem volt. Élete elején a volt 3-4 év körüli kutya, és a tünetekből elég egyértelműnek látszott, hogy mérgezés történt. A szeme is be volt vérezve és az orrából is folyt a vér

– mondta Wegera György, aki szerint az orvosok is megerősítették, hogy a kutyát megmérgezték. Azóta a Nébih is kivizsgálta az esetet és megállapították, hogy a védtelen állat belső szervei egészségesek voltak, nem kapott el vírust és bakteriális fertőzése sem volt.

Az orvosok a méreganyagot is megvizsgálták és nem zárták ki, hogy az a növényvédő, rovarirtó kártevők csoportjában lévő peszticidek családjába tartozó méreganyag volt a felelős a kutya haláláért. Tehát a kutyákat nem fagyállóval, hanem annál egy még erősebb anyaggal pusztították el.

A másik kutyát, Liont is megmérgezték. A kutya két éve volt náluk, mert az előző, börtönviselt gazdája többször súlyosan bántalmazta. A traumát követően Lion rendszeresen kapott epilepsziás rohamot. Azonban a menedékhelyre kerülése után a rohamok már nem jelentkeztek, mivel ott talált békére az állat.

Egészségesen élt, semmilyen problémája nem volt. Őt vérbe fagyva találtuk meg, ő brutális volt, úgy nézett ki, mint akit szétvertek

– mondta Wegera György.

Lion halála után a hatósági állatorvos is megjelent a menedékhelyen, valamint a rendőrök is helyszíneltek. Ekkor is, ugyanúgy mint Léna esetében a hatósági állatorvos előzetes véleménye szerint mérgezés történt.

Eközben nemcsak a menedékhelyen, de Ercsi egész területén rendszeresen mérgezik az állatokat. György arról számolt be, hogy nemrégiben egy fiatal lány kutyáját mérgezték meg és ezzel együtt ez volt a környéken a negyedik ilyen eset.

Olvasd tovább itt: ripost.hu