
„(Magyar Péter – szerk.) nem válaszolhatja ugyanazokat, amiket Orbán Viktor, többek között az első ilyen, ami egyértelműen és világosan, ha ő rendezni akarja, konszolidálni akarja a pénzügyeket, akkor az az ígérettömeg, amelyeket Orbán Viktor most rázúdított az országra, azt egyszerűen nem lehet betartani, tehát konszolidálnia kell akármit is csinál. Ez nem feltétlenül megszorítás, de átrendezése a jövedelmeknek, méghozzá többnyire valószínűleg olyan területekről amelyek kevésbé fájnak a lakosságnak olyan területekre ahol viszont kellene hogy legyen” – fogalmazott Lengyel László politológus a Klubrádió műsorában.
Lengyel László, a Tisza Párt programírója. Forrás: ATV
Nem ez az első eset, hogy Lengyel László hasonló kijelentést tesz. Emlékezetes, Lengyel László a Klikk TV műsorában arról beszélt, hogy a 14. havi nyugdíj „tiszta őrület”, amelyet szerinte „öt percen belül el fognak venni”. Lengyel László korábban tagadta, hogy részt vett volna a Tisza Párt programjának kidolgozásában. Ám egy májusi podcastben ugyanakkor már elismerte: „a csapatával együtt írja a kormányprogramot”, hogy Magyar Péter felkészülten vehesse át a kormányzást.
Bele illik Tisza Párt kánonjába Lengyel László ötlete
Emlékezetes, Tarr Zoltán, a párt alelnöke és Dálnoki Áron, a párt szakértője egy tiszás fórumon is elszólták magukat és kiderült nemcsak az, hogy ők a progresszív Tisza-adót részesítenék előnyben, de az is, hogy hallgatniuk kell bizonyos dolgokról a választásokig, különben megbuknak.
Az etyeki tiszás fórumon Tarr előbb arról beszélt, hogy a mondandóját össze lehet úgy rakni, hogy ebből akár bukás is lehet a választáson. Később is megismételte ezt:
Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk.”
Erre biztatta egyébként Ruff Bálint politológus is a Partizánban a tiszásokat, hogy a megszorító intézkedésekre májusban, egy választási győzelem esetén térjenek vissza.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
