13 csecsemőtápszer visszahívását kezdeményezte a Nestlé

13 csecsemőtápszer visszahívását kezdeményezte a Nestlé


(Forrás: Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság)

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt a Nestlé Hungária Kft. tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza, miután az önellenőrzéskor végzett vizsgálat Bacillus cereus baktérium cereulide toxin jelenlétét mutatta ki – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH). 

A vállalat átfogó belső vizsgálatot indított, ennek során megállapították, hogy a szennyeződés egy beszállítótól származó, az előállítás során felhasznált alapanyagból került a késztermékekbe. A Nestlé Hungária Kft. a hatósággal együttműködve, haladéktalanul megtette a szükséges intézkedéseket, gondoskodott az esetlegesen érintett tételek forgalomból történő kivonásáról, valamint a fogyasztóktól történő visszahívásáról. A fogyasztóvédelmi hatóság a vállalkozás által megtett intézkedéseket, továbbá a visszagyűjtött termékek további sorsát nyomon követi.

A Nestlé Hungária Kft. tájékoztatása szerint keddig nem történt olyan megbetegedés, mely igazoltan az érintett termékek fogyasztásával lenne összefüggésben.

A Bacillus cereus a természetben széles körben előforduló mikroorganizmus, és gyakran megtalálható nyersanyagokban, valamint időnként élelmiszerekben is, például rizsben, tejben és tejtermékekben. A baktérium egyes törzsei – mint például a cereulid – ételmérgezést okozhatnak, a Salmonella mellett a leggyakoribb kórokozók élelmiszer okozta megbetegedéseknél. A cereuliddal szennyezett ételek csecsemők esetében súlyos és tartós hányást, hasmenést, valamint szokatlan levertséget okozhatnak a fogyasztást követő 30 percen – 6 órán belül.

Az érintett termékek teljes listája elérhető az https://nkfh.gov.hu/hirek oldalon.

(MTI)

Olvasd tovább itt: hang.hu