A következő 24 órában előbb -20 fok, illetve némi havazás is vár ránk, aztán erősebb hófúvások nehez…

A következő 24 órában előbb -20 fok, illetve némi havazás is vár ránk, aztán erősebb hófúvások nehez…



Szerda este egy délről északra mozgó csapadékzóna elsősorban az ország keleti vidékein okozhat több helyen havazást – írja előrejelzésében a HungaroMet. Ezzel párhuzamosan egyre több helyen megélénkül, főként a Dunántúlon és északkeleten megerősödik az északnyugati szél, ezért leginkább ezeken a területeken hófúvásra is számítani kell.

A minimum-hőmérséklet általában éjszaka -9, -4 fok között alakul, de a derült, szélcsendes, vastag hóval borított (főleg nyugati, délnyugati) tájakon ennél jóval hidegebb lesz, akár -20 fok közelébe hűlhet a levegő.

Csütörtökön nyugat felől lassanként tovább csökken a felhőzet, a Dunántúlon és a középső országrészben jobbára gyengén felhős, napos idő várható. Ezzel szemben keleten, északkeleten még napközben sok marad a felhő, ám a hóesés arrafelé is fokozatosan gyengül, majd megszűnik. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül, megerősödik, így hófúvásra, helyenként akár erősebb hófúvásra is számítani kell.

A legmagasabb nappali hőmérséklet -6 és 0 fok között várható.

A szerdai nap hóeseményeit itt követtünk percről percre:

Nyitókép: HVG / Vaszkó Angéla

Olvasd tovább itt: hvg.hu