Hó lepi be a részben befagyott Csónakázó-tavat Nagykanizsán 2026. január 8-án hajnalban (Fotó: MTI/Varga György)
Egyes szakaszokon már a Duna is elkezdett befagyni. A jégre menni nemcsak tilos, de életveszélyes is – hívta fel a figyelmet a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton.
A rendőrség honlapján közzétett videóban Prohászka Richárd rendőr alezredes, a BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányságának vezetője elmondta: a szokatlanul hideg és csapadékos időjárás következtében a Duna holtágai, mellékágai elkezdtek befagyni. Ezek a jeges területek nem alkalmasak sportolásra – hangsúlyozta, kiemelve: jelenleg Magyarországon nincs olyan szabad víz, ahol rá lehet menni a jégre.
Tájékoztatása szerint a parti jégtáblák rendkívül élesek, balesetveszélyesek, ezekre sem szabad rámenni. „Aki a folyópartra megy kirándulni, kutyát sétáltatni, lehetőleg ne egyedül tegye. Ha mégis, mindenképp szóljon hozzátartozóinak, hogy hova ment” – tanácsolta az alezredes, aki hangsúlyozta: ha valaki beszakadt a jégbe, azonnal hívják a 112-t.
Prohászka Richárd figyelmeztetett arra is, hogy a jégből mentés a segítséget nyújtó számára is veszélyes. Fontos, hogy lehetőleg minél nagyobb testfelülettel próbáljanak elhelyezkedni a jég felületén, és valamilyen hosszú eszközt nyújtsanak a bajba jutottnak a partról, például faágat, kötelet, evezőt, létrát – fűzte hozzá. Kitért arra, hogy a jeges víz miatt rendkívül nagy a kihűlés veszélye. A vizes ruhát mielőbb le kell venni. A lehűlt testet csak fokozatosan szabad felmelegíteni, és az illetőt azonnal kórházba kell vinni.
A szombaton várható időjárásról, valamint a közlekedési helyzetről itt olvashat.
(MTI)
Olvasd tovább itt: hang.hu
