Bulinegyed, gyújtópont: az országos kampányban is szerepe lehet a helyi vitáknak

Bulinegyed, gyújtópont: az országos kampányban is szerepe lehet a helyi vitáknak


(Forrás (Facebook / Fazekas Csilla) 

Fazekas Csillát, Budavár alpolgármesterét kapta ellenfélként Tanács Zoltán, a Tisza kancellárja a 2026-os országgyűlési választáson. Budapest 1-es számú választókerületében indulnak, amelyhez most az évek óta tartó vitákkal övezett bulinegyed is hozzátartozik, amely korábban az 5-ös számú választókerület része volt. A Tisza és a Fidesz jelöltje is foglalkozik a bulinegyed kérdésével, utóbbi ráadásul a kampány előkészítésekor két rabbit, köztük az országos főrabbit is megkapta „erősítésként”: Frölich Róbert ugyanis egyike volt annak a két rabbinak, aki kezdeményezte Belső-Erzsébetváros elszakadását a Niedermüller Péter (DK) vezette VII. kerületről. Fazekas Csilla pedig már azelőtt igyekezett meghallgatni a rabbik lakossági panaszait, hogy hivatalosan bejelentették volna a jelöltségét. 

Aligha érte meglepetésként a fővárosi politikát rendszeresen követőket a Fidesz szombati bejelentése, hogy Tanács Zoltán, a Tisza kancellárja – vagyis a kormányzásra való felkészülést és a programalkotást segítő szakértője – Fazekas Csillát, Budavár alpolgármesterét kapta fideszes ellenfélként Budapest 1-es számú választókerületében: már ősszel feltűnhetett, hogy a budavári önkormányzati politikus Belső-Erzsébetvárosban is aktív. Az 1-es számú választókerülethez 2022-ben még nem tartozott hozzá Belső-Erzsébetváros, vagyis Budapest történelmi zsidónegyede és az ott működő, vitákat generáló bulinegyed, most már viszont igen. A Dunán átívelő választókerülethez tartozik Budavár is, így logikusnak tűnhetett, hogy Fazekas Csilla itt lesz jelölt.

Kampány-előkészítés rabbikkal?

Meglepő inkább az lehetett, hogy a kampányát a Mazsihisz országos főrabbija kezdeményezésének felkarolásával kezdte: vagy legalábbis azzal, hogy meghallgatta a bulinegyeddel kapcsolatos panaszokat, amik oda vezettek, hogy két rabbi – helyi lakosokként – váratlanul Belső-Erzsébetváros elszakadását kezdeményezte a VII. kerülettől. „Elég egy este végigsétálni a bulinegyeden, hogy megértsük Frölich Róbert országos főrabbit és Szabó György rabbit” – írta Fazekas Csilla a bulinegyedben tett látogatáson, amelyre a képek tanúsága szerint Frölich Róbert nem, de Szabó György rabbi elkísérte a politikust még november elején. 

Frölich Róbert, a A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) országos főrabbija és Szabó György rabbi (a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnöke, korábban fideszes önkormányzati képviselő) még 2025 őszén álltak elő azzal az ötlettel, hogy Belső-Erzsébetváros kiválását kezdeményezik a VII. kerületből, és más kerülethez csatlakoznának. Ezt a bulinegyeddel kapcsolatos lakossági panaszokkal indokolták, amelyek a zsinagógák környékén is éreztetik a hatásukat. Később népszavazási kezdeményezést is kilátásba helyeztek a témában. 

A Magyar Hang kereste a Mazsihiszt: arról érdeklődtünk, tisztában volt-e az országos főrabbi azzal, hogy Fazekas Csilla országgyűlési képviselőjelölt lesz – és mint ilyen, tulajdonképpen a kampányát készíti elő Erzsébetvárosban, amikor fellép a rabbik kezdeményezése mellett, – és hogy támogatja-e a Mazsihisz valamelyik képviselőjelölt kampányát, akár arra tekintettel is, amit a bulinegyeddel kapcsolatban ígérnek. Ha válasz érkezik, frissítjük a cikket.

A bulinegyed témájával Tanács Zoltán is foglalkozik, már képviselőjelölt-jelöltként, vagyis a jelöltkiválasztó kampányban kitért a bulinegyed okozta problémákra: ilyenek szerinte a zajterhelés, az ittas és hangos vendégek, a szemetelés, a viták és időnként a verekedések az utcán, a mindennapi életminőség romlása és a helyi lakosság kiszorulása az érintett városrészekből.   

Kampányolnak vele, de nem illetékesek

Garai Dóra örült a két rabbi kezdeményezésének. Az Élhető Erzsébetvárosért Egyesület elnöke, aki korábban önkormányzati képviselő volt Erzsébetvárosban, de 2024-ben nem került be a testületbe, évek óta bírálja a bulinegyed működését, az összességében több ezer fő befogadóképességű szórakozóhelyek szerinte nincsenek jó helyen a sűrűn lakott belvárosban. Az egyesület egyik legfontosabb követelése az volt, hogy éjfélkor egységesen zárjanak be a szórakozóhelyek, így biztosítva a lakók nyugalmát, ez azonban soha nem valósult meg. Garai Dóra szerint az önkormányzat nem tesz valódi lépéseket a bulinegyed megrendszabályozása érdekében.

Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere az ötlet felmerülésekor a Telexnek leszögezte: „Erzsébetváros egy és oszthatatlan”. Emlékeztetett: a kerület már alkotott egy szabályozást a szórakozóhelyek működéséről, amely feltételekhez kötötte a szórakozóhelyek éjfél utáni nyitvatartását, és azt is kiemelte, sokat költ biztonságra és takarításra az önkormányzat.

Garai Dóra azonban nincs megelégedve az eredménnyel:

– Annyi módon próbálkoztunk, de nem tudtunk előrébb jutni. A két rabbi megközelítése újszerű, és jó ötlet. Ha tehetem, eljárok azokra a fórumokra, amelyeket a rabbik tartanak, és az egyesület szívesen segít nekik – mondta Garai Dóra.

Hozzátette: egy normális világban nem ez lenne a legjobb megoldás, de a lakossági panaszok a zajjal, a szemeteléssel, a szórakozóhelyek vendégeinek viselkedésével kapcsolatban továbbra is fennállnak, ezért szerinte egy ilyen radikális megoldás is megfelelő lehet.

Egy helyi népszavazást azonban nehéz volna sikerre vinni. Amikor 2018-ban megtartották a népszavazást az éjféli zárásról, az érvénytelen lett, mert a kerület lakosságának kevesebb mint 20 százaléka jelent meg az urnáknál. Ez még Vattamány Zsolt fideszes polgármester működése alatt történt, de Garai Dóra hangsúlyozta: egyesületük akkor sem népszavazást javasolt, hanem azt, hogy a polgármester vagy a képviselők előterjesztést nyújtsanak be az éjféli zárásról, ezt tárgyalják meg és fogadják el, ám végül ennek ellenére népszavazást írtak ki. Garai Dóra képviselőként később többször is benyújtotta az előterjesztést az éjfél utáni zárvatartásról, de az soha nem ment át az akkor már ellenzéki többségű testületen.

Arról, hogy az országgyűlési képviselőjelöltek témává tették a kampányukban a bulinegyedet, úgy vélekedett: ennek nincs értelme, mert a képviselőknek nem dolguk beleszólni helyi ügyekbe. – Értem, hogy a választási rendszerben körzetek vannak, amelyeknek vannak helyi problémáik, de a kerület rendben tartása a polgármester feladata. Nem tartom jó ötletnek, hogy egy képviselő átnyúljon a polgármester feje felett. Ha a polgármester nem tud egy helyi ügyet megoldani, akkor kezdeményezheti, hogy a képviselő nyújtson be valamilyen törvényjavaslatot, amely ehhez szükséges volna. De nem az országgyűlési képviselő feladata meghatározni, hogy milyen szabályok legyenek érvényben a kerületben. – mondta a Magyar Hangnak a volt önkormányzati képviselő, aki szerint helyi ügyeket érintő ígéreteknek sincs értelme a kampányban, hiszen az országgyűlési képviselő nem ül a helyi képviselő-testületben. 

Nem állhat túl jól a Fidesz Budapesten

Arról nincsenek adatok, hogy miként állhat a politikai pártok támogatottsága nagyjából három hónappal a választás időpontja előtt Erzsébetvárosban. A 2024-es európai parlamenti választáson a VII. kerületben már akkor nem egészen egy százalékkal több szavazatot kapott a Tisza, mint a Fidesz listája, a a belső-erzsébetvárosi szavazókörökben viszont többnyire a Fidesznek volt néhány százalékos előnye.

A Tisza azóta számos kutatás szerint erősödött országos szinten. Erzsébetvárosi adatok nem állnak rendelkezésre, de az országos közvélemény-kutatások alapján erősödést lehet feltételezni.

Ember Zoltán politikai elemző szerint a Fidesz még a korábbiakhoz viszonyítva sem áll jól Budapesten. Komolyabb reményei a kormánypártnak szerinte az észak-és kelet-pesti választókerületekben lehetnek.

– A múlt keddi, a budapesti jelölteket bemutató eseményen már reflektált is erre a Fidesz, amikor arra utaltak, hogy a városvezetés csak a belvárossal foglalkozik – mondta Ember Zoltán, aki szerint ez arra utal, hogy valószínűleg a kormánypárt is érzékeli, hogy inkább az 1950 után Budapesthez csatolt kerületekben lehetnek jobb esélyei. Viszont egy nemrég megjelent közvélemény-kutatás itt is „hervasztó” eredményt hozott a kormánypárt számára. Ez az elemző szerint azt vetítheti előre, hogy Budapest más részein még ekkora támogatásra sem számíthat a Fidesz.

Olvasd tovább itt: hang.hu