Ijesztően valószerű sztorival akart átverni egy csaló egy anyát, de pár visszakérdezés egyértelműen …

Ijesztően valószerű sztorival akart átverni egy csaló egy anyát, de pár visszakérdezés egyértelműen …



Szia anya, Bence vagyok, lemerült a telefonom, írj erre a számra Whatsappon

– ezzel a szöveggel és egy hozzá csatolt linkkel kapott egy SMS-t múlt héten egy olvasónk, akinek két gimnazista gyereke van, egyikük Bence (de csak a cikkünkben fogjuk így hívni, egyébként más a neve), az ő nevében jött az átverési próbálkozás.

Az anya rákattintott a linkre, ami egy csetablakhoz vezette, itt megírta, hogy ő Bence édesanyja, és megkérdezte, pontosan miről lenne szó. Ekkor az sms, amit korábban kapott, kitörlődött a telefonjából, a csetelős alkalmazásban azonban folytatódott a beszélgetés. Az anya ekkor már sejtette, hogy csalásról lehet szó, de végigvitte a beszélgetést az ismeretlennel, aki a fiának adta ki magát.

A szóváltásokban a csaló stílusa árulkodó volt, úgy tűnt, mintha felnőtt lenne, és amikor eljutott odáig, hogy ötszázezer forintot kérjen az anyától, akkor már egy egészen más sztorit adott elő: azt, hogy leejtette a telefonját, aminek betört a képernyője, nem tudja használni, ezért lenne szüksége pénzre. Az anya pontosan tudta, hogy a gyereke nem szokott ferdíteni, és azzal is tisztában volt, hogy a fiánál és a barátjánál – akitől jöhetett volna az sms – nem lehetett ott a telefon a beszélgetés alatt, mivel az iskolában a tanítás közben le kell adni a készülékeket.

A nő még azt is megkérdezte a csalótól, aki a fiának adta ki magát, hogy megvolt-e a földrajzdolgozat, ő ezt viszont nem tudta értelmezni: elsőre olyan választ adott, ami nem kapcsolódott a témához. Órákon át zajlott a csetelés, aminek egy pontján a csaló egy bankszámlaszámot küldött az anyának, akit újra arra kért, hogy utaljon el ötszázezer forintot.

Képernyőkép az anya és a csaló beszélgetéséről

Olvasói fotó

A nő megpróbált feljelentést tenni a rendőrségen, több módon próbálkozott, de arról tájékoztatták a hatóságok, hogy amíg nem adja meg az adatait és nem utal pénzt a csalónak, addig nem igazán tudnak segíteni, mert nem történik bűncselekmény.

A rendőrség munkatársai azt viszont elmondták neki, hogy ez a módszer hasonlít az unokázós csaláshoz, ahhoz az átveréshez, amikor idős embereket hívnak fel a csalók úgy, hogy az unokájuknak adják ki magukat, és becsapják őket, a legtöbbször pénzt kérnek. A lapunknak nyilatkozó anya is arról beszélt, hogy a gyerekei telefonjában névvel vannak benne a nagyszülők, így ha a csaló nekik írt volna hasonló üzenetet, lehet, hogy bedőltek volna, akármilyen műveltek és tudatosak. Az anya végül tiltotta és jelentette a csalót a Whatsappon.

A rendőrségnek megkeresést küldtünk arról, hány bejelentés érkezett hozzájuk az ilyen jellegű csalásokról az elmúlt időszakban, mikor érdemes feljelentést tenni és hogyan érdemes ehhez bizonyítékokat gyűjteni.

Válaszukban közölték, hogy ez az sms-küldős elkövetési módszer ismert a rendőrség előtt, de nincsenek kimutatásaik arról, pontosan hány bejelentés érkezett. Hozzátették: változatos online csalások vannak, ilyenkor az elkövetők arra támaszkodnak, hogy amennyiben egy családtag bajba kerül, akkor az áldozat – jelen esetben a szülő – hajlamos lehet kevésbé óvatosan eljárni, csak azt tartja szem előtt, hogy segítséget nyújtson szeretteinek.

A rendőrség szerint ezt a fajta csalási módszert elsősorban úgy lehet kivédeni, ha megpróbáljuk azonnal felhívni vagy más úton elérni az érintett családtagot.

Kiemelik, hogy az ilyen esetekben segíthet, ha megállunk egy percre, amíg átgondoljuk, mit tehetünk. A rendőrség figyelmeztet arra is, hogy amennyiben ilyen sms-t kapunk, ne kattintsunk rá az abban szereplő linkre, és ne utaljunk ismeretlen számlaszámra, ugyanis ha a gyerek bajba került, és van számlaszáma, azt a szülő ismeri, és attól, hogy a telefonja elromlott, a számlaszáma ugyanaz maradt. 

Amennyiben mégis megtörténik a baj, érdemes minél előbb feljelentést tenni a rendőrségen. Hozzáteszik: a bejelentés akkor is hasznos lehet a hatóságok számára, ha nem történik meg a csalás, ilyenkor a nyomozókat segítheti, ha képernyőfotókat készítünk és bizonyítékokat gyűjtünk, amiket csatolunk a feljelentéshez.

https://hvg.hu/tudomany/20250508_atveros-sms-csalas-whatsapp-uj-telefonszam

Nyitókép: Marijan Murat / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Olvasd tovább itt: hvg.hu