
Vereségből magyarázat, győzelemből elmélet
A bejegyzésben a szerző lényegében azt állítja, hogy egy szűk Fidesz-győzelem akár még „hasznos” is lehetne a rendszer összeomlása szempontjából. Mint írja:
Nem kell majd beledőlni a kardunkba, ha áprilisban az Orbán-párt egyedül, vagy a kistestvérével együtt abszolút – de nem kétharmados – többséget szerez.”
Hozzáteszi továbbá, hogy az állítólagos gazdasági problémák és mozgástérhiány később elvégeznék a munkát. Ez a gondolatmenet azonban már nem a győzelemről, hanem a kudarc előzetes felmentéséről szól. A poszt sorai azt sugallják:
Ha a Tisza nem nyer, az szerinte nem politikai teljesítmény kérdése, hanem külső körülmények, időzítés és „történelmi szükségszerűség” következménye.
Magyarán: a vereség előre meg van magyarázva, és át van keretezve. Mindez különösen beszédes egy olyan politikai közegben, ahol a Tisza eddig elsöprő győzelmi várakozásokat kommunikált. Amikor már a saját holdudvarból érkező hangok is alternatív értelmezéseket gyártanak egy esetleges bukásra, az rendszerint nem az erő, hanem az idegesség jele.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
