A következő generáció egy még jobb országot tud építeni

A következő generáció egy még jobb országot tud építeni



Orbán Viktor miniszterelnök a szombati Fidesz-kongresszuson úgy fogalmazott, hogy tavasszal sorsot fogunk választani, hiszen a hazai politikában jelenleg két teljesen ellentétes jövőkép áll egymással szemben. Az ellenzék szerint most rossz irányba mennek a dolgok és inkább a brüsszeli irányba kellene haladnunk, a kormány viszont a magyar irányt követi, mert az biztosítja a békét és a gazdasági fejlődést. Az áprilisi országgyűlési választáson tehát nem csak a következő négy évről fogunk dönteni, hanem az ország hosszútávú jövőjéről — hangsúlyozta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója.

Orbán Balázs szerint a háború sorsdöntő kérdés az évtized végéig: „ha hagyjuk, hogy háború legyen, hogy elvigyék a forrásainkat, akkor semmi másra nem fog jutni”
Forrás: MTIBékegazdaság kontra háborús gazdaság

A brüsszeli vezetők már számtalanszor egyértelművé tették, hogy Európa legfontosabb célja ma Ukrajna támogatása. Egy háborúban álló ország támogatása azonban elképesztő mennyiségű pénzt emészt fel, eddig konkrétan 280 milliárd eurót. Ráadásul azt látjuk, hogy az Egyesült Államok éppen kihátrál a finanszírozásból, vagyis Európa egyedül fog maradni — erről beszélt Orbán Balázs a TV2 Mokka hétfő reggeli adásában. 

Ráadásul Ukrajna bejelentette, hogy csak a következő 10 évre, csak a rezsire 800 milliárd eurót kellene Európának előteremtenie Ukrajna számára. Ha ezt Európa odaadja Ukrajnának, akkor biztos, hogy másra nem marad. És itt jön a lényeg: ezért lesznek minden háború párti országban adóemelések, hiszen ezt az összeget valahonnan elő kell teremteni.

Pedig ez a pénz mehetne mind az európai mezőgazdaság, a versenyképesség, a családok és a vállalkozások támogatására. 

Mi nem szeretnénk, hogy a magyarok pénzét odaadják, mert csak úgy tudunk a családtámogatásokban, a béremelésekben előre lépni, ha ez a pénz nálunk marad

— hangsúlyozta a miniszterelnök politikai igazgatója.

Tapasztalat és kormányzóképesség: Orbán Balázs szerint egész Magyarország képviselteti magát a Fidesz jelöltjei között
 Fotó: MW”Fidesz – a biztos választás”: Orbán Balázs szerint a baloldali elemzők is elismerték, hogy a kormánypárt kampányüzenete jó választás

Szombaton bemutatták a Fidesz-KDNP 106 országgyűlési jelöltjét, amiből 41-en korábban még nem ültek a Parlamentben, de a politikában ők sem ismeretlenek, hiszen az adott településen, vagy körzetben régóta képviseltetik magukat. A Fidesz kampányának éppen ezért a tapasztalat és a kormányzóképesség a fő hívószava.

Ugyanezt nem lehet elmondani az ellenféllel kapcsolatban, mert nem lehet tudni, hogy ők honnan jöttek. Megpróbálják letagadni, hogy pontosan mit szeretnének képviselni. Ez egy bizonytalan, veszélyes és akár rossz eredményű kísérletezésbe is torkollhat

— nyomatékosította  a miniszterelnök politikai igazgatója, majd hozzátette, hogy ezzel szemben a Fidesz képviselői még akkor is a magyar emberek érdekeit képviselték, amikor külföldről hatalmas nyomás érte őket.

Olvasd tovább itt: ripost.hu