Jégzajlás van a Dunán, hajózási zárlatot is elrendeltek

Jégzajlás van a Dunán, hajózási zárlatot is elrendeltek



A jegesedő Duna Budapesten 2026. január 12-én – Fotó: Purger Tamás / MTI

Hajózási zárlatot rendeltek el kishajókra, vízi sporteszközökre és csónakokra a Duna Szap és Mohács közötti szakaszán, a Magyarország államhatárain belüli vízterületen – közölte honlapján a rendőrség.

A korlátozás nem terjed ki a folyamfelügyeleti és vízügyi szervek, valamint a komp- és révátkelők kishajóira, az esetlegesen szükségessé váló mentési és segítségnyújtási munkálatokban részt vevő kishajókra és egyéb úszólétesítményekre, illetve a víziközlekedésben résztvevő úszólétesítmények szolgálati kishajóira, illetve csónakjaira.

A rendkívüli hideg miatt a Duna már pár nappal ezelőtt elkezdett befagyni. A rendőrség akkor arról tájékoztatott, hogy a parti jégtáblák rendkívül balesetveszélyesek, jégre menni pedig tilos és életveszélyes is. A figyelmeztetés szerint aki a folyópartra megy kirándulni, kutyát sétáltatni, lehetőleg ne egyedül tegye, ha mégis, akkor viszont mindenképp szóljon hozzátartozóinak, hogy hova ment.

Ha valaki alatt beszakadt a jég, azonnal hívni kell a 112-t. A jégből mentés a segítséget nyújtó számára is veszélyes, ezért lehetőleg valamilyen hosszú eszközt nyújtsanak a bajba jutottnak a partról – faágat, kötelet, evezőt, létrát…stb. A jeges víz miatt rendkívül nagy a kihűlés veszélye, ezért a vizes ruhát mielőbb le kell venni, a lehűlt testet csak fokozatosan szabad felmelegíteni, és az illetőt azonnal kórházba kell vinni.

A legfrissebb riasztásról itt írtunk.

Partnereinktől

Kövess minket Facebookon is!

További élő árfolyamok!

Olvasd tovább itt: telex.hu