autó mögé kötötték a síelőt!

autó mögé kötötték a síelőt!



Egészen döbbenetes jelenetet rögzítettek péntek este Szegeden. Egy férfi az autója mögé kötve, a forgalom közepén síelt az úttesten. A nem mindennapi akcióról videó és fotók is készültek, amelyek bejárták a közösségi médiát. A felvételeken jól látszik, hogy a síelő nem egy elhagyatott mellékutcában, hanem aktív forgalomban, autók között húzatja magát.

Az autók közti síelő férfit kaptak lencsevégre Szegeden, egy BMW coupé után kötve Forrás: K. László, Szegeden Láttam és Hallottam csoport

A Budapesti Autósok által közzétett videón az is látható, hogy egy váratlan fékezés, egy sávváltás vagy akár egy kisebb úthiba is elég lett volna ahhoz, hogy az egész mutatvány tragédiába torkolljon. 

A síelő szerencséje: „egyetlen rossz mozdulat, és eluralkodik rajta a pánik” 

A történtek kapcsán megszólaltattuk Lovas Károly közlekedésbiztonsági szakértőt is, aki szerint az ilyen mutatványok nem csak a résztvevőkre, hanem a teljes forgalomra nézve életveszélyesek. 

Induljunk ki abból, hogy aki közlekedik, az ismeri a KRESZ-t, és a közlekedés úgy van megtervezve, hogy a többi közlekedő nagyjából tudja, mire számíthat a másiktól. Abban a pillanatban viszont, amikor bekerül egy oda nem való résztvevő – például egy autó mögé kötött síelő vagy szánkózó –, onnantól minden kiszámíthatatlanná válik

 – magyarázta lapunknak. Mint mondta, egy apró kátyú, egy hirtelen fékezés vagy egy oldalirányú kilengés elég ahhoz, hogy a húzott személy irányíthatatlanná váljon. „Mivel nincs rajta fék, nem tud korrigálni. Ha oldalra sodródik, könnyen egy szemből jövő vagy mellette haladó autó elé kerülhet. Ilyenkor egy olyan lavina indul el, amelyben akár a vétlen közlekedők járhatnak a legrosszabbul.” 

A szakértő szerint még alacsony sebességnél is végzetes lehet egy ilyen esés: 

Már 10–20 km/óránál is elég egy rossz mozdulat, egy fejsérülés, és kész a baj. Hiába tűnik poénnak, ez komoly sérülés- és balesetveszélyt hordoz magában.

A havas időjárás a driftelőket is előcsalogatta.Az elmúlt napokban több városból is érkeztek videók a Budapesti Autósokhoz, amelyeken a sofőrök látványos, de rendkívül veszélyes manővereket hajtanak végre. 

Az egyik első eset Budapesten, a II. kerületben történt január 6-án. A Pitypang utcában egy autós a kereszteződés közepén kezdett driftelni.  Hasonló jeleneteket rögzítettek Debrecenben is, ahol egy havas területen több autós egyszerre kezdett el farolgatni. A legsúlyosabb következményekkel járó eset azonban Esztergomban történt január 5-én, a bazilika előtti parkolóban. Egy fiatal sofőr egy Chevrolet Aveóval kezdett körbe-körbe driftelni a parkoló autók között, míg végül neki nem csapódott egy járműnek. 

Az autó jobb oldalán nem maradt ép elem. Szerencsére személyi sérülés nem történt

 – írta a károsult, aki szerint a 20 éves sofőr szándékosan, nagy sebességgel, emberek és autók között mutatványozott. A rendőrség végül 65 ezer forintos bírságot szabott ki. 

Olvasd tovább itt: ripost.hu