
Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy személy letartóztatását.
A bíróság közleményében kijelentette:
A volt igazgató, az egyik gyermekfelügyelő és egy nevelő, valamint az egyik rendész kényszerintézkedését még 2025 decemberében rendelte el a bíróság egy hónapra. Az ügyészség mindegyik terhelt esetében a letartóztatás meghosszabbítását indítványozta.
Mindezt azzal indokolták, hogy a folyamatban lévő nyomozás elsődleges érdeke, hogy a hatóság a tényállás felderítését a terheltek befolyásától mentesen tudja elvégezni. A rendelkezésre álló adatok alapján pedig a bíróság úgy ítélte meg, hogy a terheltek vonatkozásában megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra kerülésük esetén a bizonyítást megnehezítenék vagy meghiúsítanák.
„A bíróság szerint a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok mind a 4 gyanúsított esetében továbbra is csak a letartóztatással biztosíthatók” – zárul a közlemény, hozzátéve, hogy a végzések nem véglegesek.
Kovács-Buna Károlyékat tartóztatták le decemberben
Tavaly december elején négy személyt vett őrizetbe a rendőrség a Szőlő utcai üggyel kapcsolatosan, egyikük az a Kovács-Buna Károly volt, aki megbízott igazgatóként vezette a Szőlő utcai javítóintézetet azt követően, hogy elődjét, Juhász Péter Pált májusban letartóztatták. Kovács-Buna Károly szerepel azokon a felvételeken, amiket évekkel ezelőtt rögzítettek a Szőlő utcai intézményben, ezeken az látható, hogy Kovács-Buna – akkor még csak nevelői minőségben – bántalmazza az egyik rábízott növendéket: kirángatja a padból és rátapos a földön. Ezzel kapcsolatos hír, hogy a felvételek már a nyáron, nem sokkal Juhász Péter Pál letartóztatása után a rendőrséghez kerültek, ám végül úgy ítélték meg, hogy az ott látható cselekmények nem relevánsak a nyomozás szempontjából.
Olvasd tovább itt: 24.hu
