Index – Belföld – Öt éven belül társadalmi összeomlás fenyegeti Magyarországot

Magyarországon körülbelül 1,8 millió 18 év alatti fiatal van, ők a teljes lakosság 18-19 százalékát teszik ki. Minden negyedik-ötödik közülük mentális zavar tüneteit mutatja, minden hetedik pedig már diagnózissal rendelkezik.

– olvasható az UNICEF 2021-es jelentésében, valamint az abból készült MTA-összefoglalóban, melyet Pászthy Bea 2023-ban tett közzé. A tüneteket mutatók száma ma már mintegy 400 ezer főre tehető.

Ahogyan egyértelmű a tendenciózus növekedés, hiszen 2023-ban megközelítőleg 95 ezer, míg 2024-ben már 115 ezer fiatalt látott el a hazai gyermek- és ifjúságpszichiátria rendszer a KSH adatai szerint

– mondja Hal Melinda klinikai szakpszichológus, a Mathias Corvinus Collegium vezető kutatója, aki évek óta foglalkozik a digitális tér hatásával a gyerekek fejlődésére, és kiemelt kutatási területe a traumák, a bántalmazás és a fájdalom megjelenése.

„Nagyon sokszor szorongásokból, depresszióból fakad, személyiségproblémákból ered, az érzelmi rendszer zavaraiból, a megküzdési képtelenségből, vagy akár a korán megérkező függőségekből” – magyarázza a szakember.

A biológiai, genetikai állomány nem indokolja azt, hogy ilyen mértékben növekedjen az ADHD, a hiperaktivitás, a magatartászavarok, a szorongás, a depresszió. Feltételezhetően a környezetben kell keresnünk azokat a dolgokat, amelyek a növekedést eredményezik. Ennek ellenére a tanulási és magatartászavarok miatt megérkezett a »papíros« gyerekek tömege. Csak egyetlen példát említve, 2021-re több mint 11 ezer gyermek volt a közfinanszírozott ellátásban ADHD-diagnózissal, azonban 2022-ben ehhez több mint négyezer új eset társult

– teszi hozzá Hal Melinda.

A szakpszichológus szerint a probléma gyökere mélyebb, mint ahogy azt sokan gondolnák „Amikor a személyiséget kezdjük el boncolgatni, akkor rájövünk, hogy a gyökérprobléma valahol ott keresendő. Azok a nehézségek és problémák, melyekben most vagyunk, nagyon nagy mértékben identitásproblémák, vagy a válságokkal való megküzdési képtelenség társadalmi szinten” – mondja.

A védőpajzs hiánya

Hal Melinda szerint a kulcskérdés nem az, hogy mennyi digitális ingert kap egy gyerek, hanem az, hogy milyen mentális védőpajzzsal rendelkezik.

„A személyiség instabilitása és ennek a gyakorisága a társadalomban meghatározza, hogy mennyire fogunk keményen reagálni egy-egy digitális tér okozta idegrendszeri károkozásra. Ha a személyiség köré tudunk húzni egy jó védőpajzsot, akkor meg tudjuk szűrni a digitális tér ingerét is. Ha bántanak minket, tudunk egyet húzni a vállunkon, és azt tudjuk mondani, rendben, ez nem személyes, ez lehet, hogy a másikból fakad. A fejlődés lépcsőzetes, éppen emiatt egyrészt nem érdemes átugrani lépcsőfokokat, ha hatékonyságot, netán versenyképességet várunk az egyéntől. Másrészt ez a lépcsőzetesség igaz nem csak a gondolkodás és idegrendszer fejlődésére, hanem az érzelmi és erkölcsi fejlődés területeire is” – mondja a szakértő.

Ebből kifolyólag a tervezett mesterségesintelligencia-oktatással sem ért egyet.

„Nem támogatom, hogy 14 éves kor előtt, az IKT-eszközökön (Információs és Kommunikációs Technológiák) túlmutatóan a digitális tér az oktatási rendszerbe kerüljön, kiemelten a mesterséges intelligencia oktatását. Azok a gyermekek ugyanis, akik 14 éves koruk előtt kialakítják a kornak megfelelő ideg- és érzelmi rendszeri érettséget, azután pillanatok alatt képesek elsajátítani bármilyen digitális kompetenciát. Érdemes tehát meghagynunk a középiskoláig mindezt. 14 éves kor előtt egy gyermek fejlődéséhez megfelelő mennyiségű és minőségű táplálkozásra, alvásra és mozgásra van szüksége, valamint az érzelmi intelligencia és empátia fejlesztésére, elsősorban a kötődésen, kötődő nevelésen keresztül. Minden más ettől veszi el az időt” – érvel Hal Melinda.

A pszichológus szerint a „védőpajzs” nem egy velünk született „szuperképesség”, hanem egy fejleszthető készség, ami a szocializáció során alakul ki bennünk. A szakpszichológus egyszerű példával illusztrálja ennek kialakulását.

Azzal kezdődik el, hogy bekerülünk egy környezeti helyzetbe, és megpróbálunk valahogyan túlélni benne. Elkezdjük csecsemőkorunkban kicsit késleltetni a szükségleteinket. Ha sírunk, de nem kapunk tejet, akkor egy idő után az ember megtanul megbirkózni az éhséggel, és néhány éves korra már kialakul az, hogy mikor van reggeli, ebéd és vacsora. Mielőtt bárki félreértené a példát, ez nem azt jelenti, hogy mindent késleltetnünk kell és fegyelmet tanulni a legkisebb kortól. Hanem azt, hogy a lelki erőforrások aktiválása kulcskérdés lenne a nehéz helyzetek megoldásában

– magyarázza.

Ez a készség, hogy várni tudunk, hogy nem reagálunk azonnal minden ingerre, később általánosabbá válik. Ugyanez a mechanizmus segít abban is, hogy a digitális térben ne kattintsunk rögtön minden felugró ablakra, ne nézzünk meg minden tartalmat, amit az algoritmus elénk tol, vagy hogy ne vegyük magunkra az online bántásokat. Ahogyan a személyes térben is nagy az eltérés egyén és egyén között, hogy mi okoz traumát, viselkedés- vagy személyiségváltozást.

Csak hogy egy nagyon evidens példát említsek, ki lehetne ezt úgy is alakítani, hogy igenis megérkezik egy ilyen szabályozás, mint mondjuk az ausztrálok esetében. Ez egy felülről jövő szabályozás, amely valamiféle intelmet nyújt arra vonatkozóan, hogy hogyan érdemes élni a szülők számára. Ugyanakkor a neuromarketinget aktívan használó cégekkel szemben hatékonyan fellép, vagyis, a büntetések kereszttüzében ők állnak

– mondja Hal Melinda, utalva a 2025. december 10-én Ausztráliában életbe lépett közösségimédia-szabályozásra, amelynek keretén belül tíz nagy platformnak – köztük a TikToknak, Facebooknak, Snapchatnek – le kell tiltania a 16 év alatti felhasználóit.

De a szabályozás önmagában nem elég. A védőpajzs kialakítása a szülők és a közvetlen környezet feladata, hiszen az a szocializáció során alakul ki. És itt kezdődnek a problémák.

„Mi vagyunk a legrosszabb szülőgeneráció”

„Ennél rosszabb szülőgeneráció még soha nem volt a történelemben, mint ami egyébként én is vagyok” – jelenti ki Hal Melinda, aki egy 5 éves kislány édesanyja.

De miért gondolja ezt?

Ilyen szorongó, mégis ilyen sok lehetőséggel ellátott generáció még sosem volt

– teszi hozzá.

Ez az a generáció, amelynek még analóg gyerekkora volt, de felnőttként már beszippantotta a digitális világ. Ráadásul Magyarországon az Y generáció különleges helyzete abban is rejlik, hogy ők az első aktív rendszerváltó generáció. A szüleink vettek részt a rendszerváltásban, de még nem az új területen szocializálódtak. Mi már jórészt a fogyasztói kultúrában voltunk kisgyerekek, majd a digitális tér mellett kamaszodtunk.

„Nem mi változtattuk meg a rendszert, de mi voltunk az elsők, akikre felnőttkorban már egy lényegesen nagyobb választék, kínálat, lehetőségáradat szabadult rá. Mi vagyunk az a generáció, akinek az anyukája még sorban állt banánért. De utána mi már nem álltunk sorban, hanem a választék tárháza jelent meg, akár a termékek, szolgáltatások, akár az életmód terén. Mi már azt tudjuk, hogy banánnal, naranccsal és digitális eszközzel és mindennel rogyásig van minden egyes üzlet. Eljött a fogyasztói kultúra, vagy kulturálatlanság, ahogy én szoktam mondani. Így sokkal inkább arra tanultunk rá, hogy minden szükségletünk azonnal kielégíthető, ez csak pénz kérdése” – magyarázza.

A szakpszichológus szerint az Y generáció két generáció közé szorult.

Se az X-ekkel, tehát a szüleinkkel nem jövünk ki, de nem értjük a saját gyerekünket se. Eléggé egyedül vagyunk egy burokban, miközben mi neveljük a legtöbb gyermeket Magyarországon, ebben a pillanatban. Súlyosan benne van a kezünk abban, hogy ők, a fiatalok milyen lelki állapotban vannak

– jegyzi meg.

A legnagyobb probléma, hogy az Y generáció a saját szorongását átadja a gyerekeinek, amely abból fakad, hogy még a szüleiknek, a rendszerváltás előtti időkben behatárolt mozgástere volt és behatározott lehetőségei, ezért nem tudták arra felkészíteni az Y generációt, hogy hogyan boldoguljanak a szabad piacon, akik így a munka és a fogyasztói társadalom rabjaivá váltak. A ranglétrán való lépkedés, a gazdagság hajszolása viszont szorongással tölti el őket.

A mi szorongásaink között van például, hogy vajon megfelelünk-e a világnak, vagy tudunk-e gazdagok lenni. Ezeket a szorongásokat erőteljesen vetítjük ki a fiatalabb generációkra, aminek eredménye, hogy ezek a kérdések bennük is megjelennek, akkor, amikor még nem is kéne ezen gondolkodniuk

– részletezi.

A statisztikákba pedig ezek köszönnek vissza diagnosztizált mentális zavarok formájában.

A Z meg az Alfa generációban nagyon-nagyon szorongóak, nagyon sok a mentális probléma, alapvető személyiséginstabilitás látható

– állapítja meg a szakember.

A szakpszichológus szerint a Y generáció szépen átadja a szorongását, de a megküzdési stratégiákat már nem tudnak mellé adni, pedig az ő szüleik még tudtak nekik adni tanácsokat.

„Nem nagyon adjuk át a gyerekeinknek azt az alapvető dolgot, hogy nemcsak a győzelem számít, hanem számít az is, hogy »hogyan győztem«, vagy hogy számít a fair play, vagy számít, ha adsz, és nem csak az számít, ha kapsz” – sorolja.

A digitális tér mint katalizátor

Hal Melinda szerint a digitális tér nem okozója, hanem inkább katalizátora a problémának, bár érvényesül a tyúk vagy a tojás volt-e előbb effektus.

„Nem kizárólag a digitális tér az, ami ezt az óriási válságot okozza” – hangsúlyozza a szakértő, aki szerint az online platformok inkább csak gyorsítják az identitásválság erősödését, amely a generációs problémákból fakadnak.

A szakpszichológus különösen aggasztónak találja az influenszerek szerepét.

A közösségi portálokon az influenszerek hatnak egy fiatal elméjére, az értékrendjére, a gondolkodásmódjára, ők döntik el, hogy mi a menő, mi a trendi. Míg 20 évvel ezelőtt a személyes kapcsolódásokon keresztül neveltek a kortársak, addig most akár egy óra alatt több száz, vagy több ezer olyan inger éri, ami azt mondatja vele, hogy kábítószert fogyasztani menő, vagy éppen nem menő

– fogalmaz.

A mentális védőpajzs terve

Hal Melinda szerint egyetlen igazi utunk van:

Egy nemzeti szintű mentális védőpajzsot kell felhúznunk mindenki köré. Egyéni szinten is van ebben felelősség, de van ebben az államnak is feladata, mert az oktatásba, nevelésbe érdemes ágyazni. Ugyanakkor elképzelhetetlen, hogy ez csak és kizárólag tantárgy formájában nyilvánuljon meg, sokkal inkább gondolkodnék attitűdformálásban, az alapvető gondolkodás megváltoztatásában, hogy célt érjünk. Ilyen alapgondolat lehetne, hogy a lelki egészség ugyanannyira fontos, mint a fizikai, testi jóllét és ennek elérésében súlyos egyéni felelősségünk is van.

A szakpszichológus öt terület köré építené a preventív nemzeti mentális egészség stratégiát, amelynek legfőbb fókuszában a személyiség stabilizálása áll, megvalósítását az életvédelem hatja át. Ezzel a két tényezővel ugyanis a legfőbb problémáink egyénileg, társas és nemzeti szinten egyaránt magyarázhatóak.

• Első terület a népesedési válság hátterében levő lelki tényezők kezelése.

„A stabilitás kérdése, vagy inkább úgy fogalmazok, a lelki bizonytalanság, vagy akár a gyermekágyi depresszió kezelésének hiánya súlyos nehézséget okoz ezen a területen. Instabil lelkű embereknek, akik azt sem tudják, mit szeretnének elérni az életben, nincsenek konkrét céljaik, nem fognak gyermeket vállalni akkor sem, ha fantasztikusak a családpolitikai intézkedések, márpedig ezek kétségtelenül világra szólóak. A demográfiai problémák a lélek, mentális egészség számba vétele nélkül megoldhatatlanok, ráadásul egy folyamatosan csökkenő létszámú gyermeket vállalni képes korosztállyal kell számolnunk. Ezen a területen a gyermek 18 éves koráig fontos lenne igénybe venni a védőnői szolgálatokat. Fontos lenne a kötődés hangsúlyozása a nevelés minden területén, legyen az a családi élet, vagy az intézményes rendszer. A hungaricum védőnői szolgálat képzést követően abszolút alkalmas lehet az alacsony küszöbű mentális védőpajzs kialakításában részt venni, edukálni. Ahogyan az iskolapszichológiai rendszert is érdemes lenne bevonni. A családi életre nevelést és a szexuális nevelést egyaránt annak protokolláris módjai szerint, azonban szükség lenne megtennünk már kora serdülő kortól, Magyarország Alaptörvényének érelmében. Ugyanakkor azt látom, számos kiváló intézkedést hozott eddig is a magyar kormány annak érdekében, hogy mindezek megvalósuljanak, történelmi jelentőségű az Alaptörvény módosítása, az intézményes digitális eszközhasználat korlátozása, vagy a gyermekvédelmi törvénycsomag. Tekintve, hogy a mentális védőpajzs szakszerű kialakításához és edukációjához szakmai kompetenciák szükségesek, az ezekről való határozott állásfoglalások még váratnak magukra, de folyamatosan dolgozunk az ajánlásokon.”

• Második terület a digitális tér csökkentése.

„A 6 éves kor alattiak különleges védelmét kell megvalósítanunk a digitális térben, mert ott még annyira képlékeny az idegrendszer, hogy nagyon gyorsan változnak az agyi struktúrák anatómiailag és fiziológiásan egyaránt. A beszédfejlődési nehézségek, eltérések, a későbbi életminőségre nagymértékben kihatnak. Ahogyan a mozgáshiányos életmód is elérte már az ovisokat is. A test-lélek-szellem egyöntetű fejlesztése és nevelési elvekbe ágyazása sokat segítene ebben a kérdésben. Reményeink szerint a 2026-ra tervezett digitális gyermekvédelmi törvény éppen az említett területekre fókuszál. Ezen az úton azonban tovább kell haladunk, egészen a 14 éves, szenzitív korig terjedő védelemre. Akár azzal, hogy jó példát mutatunk a szülőképzés terén, vagy a köznevelés során. „12 éves kor alatt abszolút módon kijelenthető, hogy sem a kognitív rendszer, tehát a gondolkodási folyamatok, sem pedig az érzelmi folyamatok nincsenek olyan szinten, hogy valaki, akár egy órán belül több ezer jó döntést tudjon meghozni, hogy ezt most nem nézem meg, ezt most nézem. Ahogyan láthatóan még felnőtt korban is nagyon nehéz” – magyarázza. A szakpszichológus hangsúlyozza, hogy a frontális lebeny, a racionális döntéshozatalért felelős legfőbb szerv 22-25 éves korunkra fejlődik ki teljesen, így fiatalabb korunkban sokkal kevésbé tudunk logikusan jó döntéseket hozni. Ebből pedig fakad, hogy nem is tudjuk eldönteni, hogy mely tartalmak ártanak nekünk és melyek nem. De nem csak a fiatalok viselkedésére és gondolkodási módjára van hatással a közösségi média. A különböző short-form tartalmak – mint mondjuk a TikTok – hatása ugyanis már kimutatható.”

• Harmadik terület a mentális versenyképesség.

„Nem a kicsi Elon Muskot akarom nevelni, aki baromi gazdag, de közben életmódja instabilitást mutat, interjúiban többször lelki nehézségekre utal. Boldog, kiegyensúlyozott, érzelmileg aktív és sikeresebb gyerekeket kell nevelnünk, ami hosszú távon az ország gazdasági stabilitását is adná. Ehhez persze tudással felvértezett szülőkre van szükségünk és arra, hogy valóban egyfelé nézzünk, a nemzeti érdekek felé. Hiszen hamarosan, a trendeket figyelembe véve, minden második, harmadik fiatal fog mentális zavarral küzdeni, akik 5 éven belül akár a munkaerőpiacra érkeznek, akár családalapítási korba lépnek. A munkáltatók már most küzdenek generációs nehézségekkel, ugyanazzal a változással, amit a pedagógusok és segítők is tapasztalnak. Vagyis az elhatalmasodó tanulási és magatartászavarokkal, a mentális zavarok korai megjelenésének, az empátiahiánynak és a függőségeknek a problémájával, valamint azok kezeletlenségével. Így logikusan is egyszerű vázolni, hogy a diagnosztizált gyerekek milyen állapotban érkeznek a felnőtt korba. Számszerűleg itt meghatározható, hogy mennyit érne a prevenció és a vázolt alacsony küszöbű szolgáltatás. Ugyanis, ha egy gyermek nem kerül az egészségügyi ellátásba, vagy jól teljesít a köznevelésben, majd hatékony munkavállaló lesz, az mára kincset jelent, szó szerint. Először csökkenti a kiadásokat, majd akár tízszeresével járul hozzá a versenyképességhez, mint a fentebbi területeket nem birtoklók. A cél tehát így kimondva elég egyszerű, hogy valaki 18 éves kora előtt ne kerüljön az egészségügyi rendszerbe és később is csak akkor, ha az feltétlenül indokolt. A mentális zavarral élők produktivitása 80 százalékra esik vissza, súlyosabb esetben még nagyobb csökkenés jelentkezik, ami megmutatkozik a táppénzes napok számában, a foglalkoztatási arányban, a GDP-hez való relatív hozzájárulásban és a munkaképességben egyaránt. Lényegesen több statisztikai számítást szükséges megvalósítanunk, melyre hivatott lehetne egy lelki egészség módszertani központ kialakítása, ugyanis jelenleg kutatócsoportok, vagy egyéni kutatók foglalkoznak a kérdéssel. Ilyen például a Psychiatria Hungarica 2021-ben megjelent különszáma, amely unikális a területen ebben a témában.

• Negyedik terület a generációs különbségek áthidalása.

„Nem normális, hogy nagyszülők nem ismerik az unokáikat, pedig most ekkorák a generációs szakadékok. Nincsen rendben az, hogy egy fiatal nem hallja a nagymama sztoriját. De az sincsen rendben, hogy a nagyszülők nem hajlandók elfogadni a fiatalok véleményét, sőt sok esetben meg sem hallgatják azt. Össze kell hoznunk őket közös érdeklődések mentén, szerepet kell adnunk mindenkinek. A kulturális átadásban, az érzelmek területén kiemelt jelentősége van a nagyszülőknek. Kellenek olyan programok, amelyben mindenki érzelmi jutalomhoz és lelki erőforráshoz jut. Jó példa erre az idősgondozás és az óvodai nevelés közelebb hozása egymáshoz, vagy az olyan önkéntes programok, melyekben mindenki adhat és kaphat, legfőképpen nem materiális területen. Ezek egy része hazánkban is elindult, ugyanakkor szembe kell néznünk a munkáltatók által vázolt generációs nehézségekkel, számolnunk kell a technológiai vívmányokkal és a sokat emlegetett transzgenerációs, akár történelmi léptékű traumákkal és azok kezelésével. A történelmi narratívák és emlékezet fontosságára kiváló intézmények jöttek létre az elmúlt 15 évben. Érdemes lenne mindezt a köznevelésbe ágyazni és innovatív, érzelmi húrokat pengető történelemórákat tartani. Miért ne lehetne pszichodráma során egyszerre fejleszteni az érzelmi intelligenciát, empátiát, megküzdést fejleszteni és történelmet tanulni?”

• Ötödik terület az addikciók megelőzése.

„Foglalkoznunk kell a kábítószerrel, az alkohollal, a függőségek megjelenésével, akár viselkedéses, akár kémiai addikcióról van szó. Komplex, a fentiekkel összhangban álló rehabilitációs intézményre, majd intézményrendszerre van szükség. Az addiktológia nem klasszikusan pszichiátriai, vagy pszichológiát érintő terület. A legtöbb esetben egy rossz döntéssel kezdődik, éppen fiatal korban, ahol a kortárs nyomás elsöprő lehet. Vagy, ha már itt tartunk, a szülők rossz döntésével, amikor a gyermek kezébe adták az okoseszközt, amely legtöbb esetben az edukációs hiányosságokból és a gyártók agresszív marketing nyomásából fakad. Ugyanakkor én úgy látom, hogy Magyarország drogpolitikája, a zéró tolerancia elvét zászlójára tűzve az egyetlen járható út arra, hogy még legyen esélyünk visszaszorítani a kábítószeripar térnyerését. A hasonló struktúrák felállítását nem fogjuk tudni megúszni a mentális egészség területén, módszertani fejlesztéssel karöltve. Tekintve, hogy a mentális egészség területe olyan tág és olyan fontos, hogy a sok kiváló intézkedés mellett továbbra is adóssága van a mindenkori magyar kormánynak a területen. Ráadásul egy globális, a nyugati világra jellemző trendről és mentális egészségügyi vészhelyzetről van szó, így tehát nemzetközi szinten is reagálnunk szükséges!”

A szakértő hozzátette, hogy plusz egy pont lehetne az erőszak visszaszorítása, amely azonban minden fentebbi részterület esetén jelen van. Olyan nemzeti mentális egészség stratégiára van szükségünk, amely képes visszaszorítani az erőszak megjelenését életünkben. Stílusosan szólva, az erőszak lövedékszerű ingerlést nyújt az ideg, és érzelmi rendszer számára, gyorsan károkat okozva ezzel. A traumák jelenléte óriási terhet ró a hazai egészségügyre, az oktatásra és a szociális szférára, amely gazdasági értelemben véve is hatalmas teher. A bántalmazásból fakadó károkozás olyan mértékű, amelynek bár nem kellene törvényszerűen megjelenni az ellátórendszerben, mégis a szakemberek extrém terhelésével jár. A trauma kezelése hosszú, nehéz, a háziorvostól kezdve a belgyógyászon át a pszichiáterig és klinikai szakpszichológusig, hasítva a szociális rendszerben – mindenkit mozgat. Ugyanez a véleményem a lelki abúzusról, amely akár személyes terror, akár képernyőn keresztül megvalósulhat. Ráadásul igen sok esetben arctalan és látszólag „csendes”, ezért alattomosan kúszik be küszöb alatti ingerlésként.

Társadalmi összeomlás vagy cselekvés?

Hal Melinda nem kertel. Szerinte,

Sőt lehet, hogy már „tegnap kellett volna elkezdeni”.

A részletezett statisztikák és trendek, vagyis, hogy a mentális problémák, hátterükben az instabilitással milyen mértékűek, ez egyértelmű.

Népegészségügyi jelentőségű. Ugyanakkor, mivel a »normalitás« fogalma társadalmi elfogadottságon alapszik, amint a mentális zavarok elérik minden második állampolgárunkat az új normális világával találjuk szemben magunkat. Ez 5 éven belül bekövetkezhet!

– hangsúlyozza a pszichológus.

Az első lépés, hogy a nagy rendszerek, mint az egészségügy elbukik. Képtelenség évente 20-30 ezerrel több gyermeket ellátni a gyermek- és ifjúságpszichiátriai ellátásban. Azt kell elérnünk, hogy a fiatalok ne kerüljenek be a rendszerbe. Azért ne, mert a legtöbb problémát képesek önmaguk, saját környezetükkel karöltve kezelni! Ez lenne a megoldás.

A köznevelésben folytatódnia kell az attitűd- és gondolkodás formálásnak. A módszertani változásokban a teljes rendszer szintjén meg kell hogy jelenjen, a 14 év alattiak kiemelt digitális védelme. A hagyományőrzés, mert ez kiemelten alkalmas az érzelmi intelligencia és empátia fejlesztésére, ahogyan például számos intézmény meg is kezdte a néptánc oktatást. A mindennapos testnevelés és intenzív mozgás kötelezően, akár pszichodráma játékba ágyazva kellene, hogy megjelenjen és nemkülönben a zenei oktatás priorizálása fontos lenne. Ezek közül számos kiváló módszer már bizonyította eredményességét, úgy gondolom ezeket kiegészítve, rendszerbe foglalva, valamint a köznevelés szereplőinek kiképzése a mentális problémákkal élő fiatalok hatékony oktatására elengedhetetlen következő lépés – mutatott rá Hal Melinda.

Szerinte a mindenkori magyar kormánynak, a szabályozások rendszerének, a hazai szakembereknek és a családoknak együtt kellene reagálniuk a modern kor kihívásaira, melyhez jelenleg legfőképpen a koordinációs mechanizmus hiányzik. Ezt politikán felül álló fontos kérdésnek gondolja, „ugyanis a világról sokféle nézőpontunk lehet”, de aki a veszélyt nem ismeri fel a számok tükrében sem, az biztosan struccpolitikát folytat.

18 év alatt minden negyedik fiatal mentális zavarral küzd, diagnózisa van. Ez körülbelül 450 ezer fiatalt jelent. Ha nem adjuk meg elsősorban nekik, és utána azoknak, akiket preventíven meg szeretnénk védeni ezeket a megküzdési stratégiákat, akkor egyrészt az egészségügyi rendszer elbukik, másrészt nem lesz elég minőségi foglalkoztatható ember. A gazdaságunk leáll, a versenyképességünk minden területen csökkenni fog. Az évtizedes adósságunkat a lelki egészség területén, minimum egy nemzeti mentális egészség stratégiával és annak azonnali megvalósításával kell csökkentenünk. Ez egy politikán felülállóan fontos kérdés, mert különben egyikünk gyermeke sem lesz stabil, boldog. Nemhogy gazdag nem lesz, de az élet elviselhetetlensége lesz úrrá és végeredményben nemzeti szintű problémát fog okozni.

Hozzátette: az óvónők és a kollégák mára depresszióval küzdő óvodásokat is látnak. Ugyanakkor a pedagógusok igazán hatékony eszközök nélkül küzdenek a hiperaktivitással, figyelem – és magatartászavarokkal, a hangulatingadozásokkal, az erőszakkal és az empátiahiánnyal.

„Mindennek tükrében a mentális egészségnek nemzeti prioritássá kell válni, nem elég a szülőoktatás és a szakemberképzés önmagában. Korunk legnagyobb láthatatlan kihívásával nézünk szembe, azzal, hogy a mentális zavarok elterjedése 5 éven belül akár a magyarok felét elérheti. A jelentős kisebbségből onnan egyszer csak többség lesz, eszerint a normalitás társadalomhoz igazított fogalmai is változni fognak. Új szemléletre és rendszerszintű innovációra van szükségünk, amelynek kezdete lehet hazánk első elfogadott nemzeti mentális egészség stratégiája, amely alapján megkezdhetjük a módszertani fejlesztést. Az időnk elfogyott, így mindenkire szükségünk van” – húzta alá Hal Melinda.

A szülőknek fel kell ébredniük és rájönni, hogy mi vagyunk a felelősek azért, hogy a személyes kapcsolatok legyenek fontosabbak újra. Igenis az anyámat kérdezzem meg arról, hogy hogy kell pelenkázni, és ne a Google-t, meg ne az AI-t. Tegyem le a gyermekem előtt a telefont és beszélgessek vele. Vegyük elő a társasjátékot és menjünk kirándulni. Valamint, vállaljunk felelősséget saját egészségünkért! Az állam pedig támogassa ezt a felelősségvállalást minden lehetséges eszközzel és lehetőséggel!

– jelentette ki a klinikai szakpszichológus.

(Borítókép: Orbon Alija / Getty Images)

Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!