Akár hókotróval is felvezetné a kukásautókat a II. kerület

Akár hókotróval is felvezetné a kukásautókat a II. kerület


Takarítják az utcákat a II. kerületben (Forrás: Őrsi Gergely/Facebook)

Akár még hókotróval is menne a kukásautók előtt a II. kerület vezetése, hogy elvigyék a felhalmozódott szemetet a magasabban fekvő utcákról. – Ha a BKM (Budapesti Közművek Zrt.) vezére bérbe ad nekünk egy hókotrót, szívesen megyünk a szintén általa vezetett MOHU Budapest kukásautói előtt egy kanyart megnyugtatásként, mert bár már az utcák nagy része jól járható, felszórták, a szemétszállítás továbbra sem állt helyre, újabb kimaradások vannak a kerületben – közölte a Facebook-oldalán a kerület polgármestere. Őrsi Gergely szerint van ugyanis, ahonnan még mindig nem vitték el a szemetet úgy, hogy már a december 26-i szállítás is elmaradt, volt eset, amikor csak áthajtott a kukásautó az utcán anélkül, hogy kukákat ürített volna. Máshol a kukákat kiürítették ugyan, de a kényszerből kihelyezett bezsákolt szemetet nem vitték el.

Bejegyzése után nem sokkal egyébként kapott választ a kerületvezető a MOHU Budapest vezérigazgatójától, aki azt közölte, hogy, hogy „amennyiben az útviszonyok és az időjárási körülmények lehetővé teszik”, úgy a mostani hétvégén (január 17-18.), a fővárosi hulladékbegyűjtésben, főleg a magasabban fekvő utcákban tapasztalt elmaradásokat „a lehetséges legnagyobb mértékben”  pótolni fogják. Ezen a hétvégén több mint 1000 munkatársuk fog a még fennálló elmaradások pótlásán túlórában dolgozni.

– Ha más haszna nem is volt a levelezésnek, végül tájékoztatást kaptunk arról, mire számíthatunk szemétszállítás ügyében – zárta sorait Őrsi Gergely.

 

Olvasd tovább itt: hang.hu