
„A jövő héten indul egy omnibuszunk, ahol a számotokra is szívesen feltennénk néhány releváns kérdést. Ez az országos 1000 fős felmérés egyébként alkalmas lenne, hogy lépéseket tegyünk abba az irányba, amelyről a legutóbbi találkozón beszéltünk: véletlen mintán kialakíthatunk egy olyan célcsoportot, amely fogékony lehet a DK értékeire, üzeneteire” – írta a most közreadott, egyébként augusztusi levélben Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója.
Így udvarolt Hann Endre a DK-nak, ez a levél sok mindent elárul Hann Endre módszereiről. Fotó: Molnár Csaba Facebook-oldala.
A levelezést közzétevő Molnár Csaba a bejegyzésében azt írta,
folytatódik a Medián-szürreál, beszállt a HVG is. A mai Medián »kutatásról« szóló posztom után, Hann »húdehitelesvagyok” Bandi a HVG-hez menekült, hogy egy, a DK pártigazgatójával való tavaly nyári levélváltását bemutassa.
Ezt követően pedig Molnár nehezményezte, hogy a teljes levélváltást nem hozta nyilvánosságra a HVG azon cikkében, amelyben Hann Endre válaszolt az alelnök felméréssel kapcsolatos kijelentéseire.
Hann Endre úgy reagált ugyanis a DK-sok vádjaira, hogy lenyilatkozta a HVG-nek, hogy be tudja bizonyítani, hogy a DK akart tőlük olyan kutatást rendelni, ami jobb helyzetbe hozhatná a pártot.
A DK elutasította a Medián manipulációs ajánlatát
Mint korábban beszámoltunk róla, a DK-s Molnár Csaba korábban a közösségi oldalán leleplezte a manipulációs kerekasztal egyik zászlóshajójának, a Hann Endre vezette Mediánnak a működését. Ugyanis a baloldali politikus azt állította, hogy tavaly két személyes találkozón is azt kérte a cég Dobrev Klára pártjától, hogy több millió forintért rendeljenek tőlük felméréseket. Molnár azt állítja, világossá tették, hogy erre nem hajlandók, így szerinte ez lehet az oka, hogy a Medián kutatásaiban újabban egy százalék körüli eredményt mérnek a Demokratikus Koalíciónak.
Mint ismert, a Medián hónapokon át olyan felméréseket közölt, amelyek szerint a Tisza messze megelőzi a Fideszt a pártok versenyében.
Ha elfogadjuk Molnár Csaba állítását, akkor felmerül a kérdés, hogy vajon mi állhat annak a hátterében, hogy rendre a Tisza Párt előnyét méri a Medián.
Megjegyzendő, hogy a balliberális kutatócégek – a 21 Kutatóközpont, a Medián, a Publicus, az Idea, a Republikon és a Závecz – összehangoltan, koordinálva dolgoznak. Lényegében ennek a politikai menetrenden alapuló, ütemezett összjátéknak tudható be, hogy a szóban forgó intézetek egymáshoz igazított „méréseikkel” folyamatosan a Tisza Párt vezetését mutatták ki. Ám nemegyszer fordult már elő, hogy a kutatócégek vezetői szólták el magukat a méréseik hitelességét illetően.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
