Van olyan aspektus, amit megmérve, kutatva várhatóan jó eredmény jönne ki a DK-nak?
– kérdezte Sebián-Petrovszki László, a párt frakcióvezetője 2025. augusztus 27-én e-mailben a Medián ügyvezető igazgatójától. A számára kiábrándító válasz után a politikus rövidre zárta kettejük kommunikációját: „sajnos, nem látok esélyt egy kutatásra most. Sorry”.
Ez a levelezés azután vált fontossá, hogy a DK számára lesújtó friss Medián-felmérést a párt egyik alapítója a közvélemény-kutató cég vezetőjének becsmérlésével kommentálta. Molnár Csaba a Facebookon közzétett posztjában azt állította, hogy Hann Endre milliós megrendeléseket kért a DK-tól, és ennek visszautasítása áll a mostani kedvezőtlen adatok mögött.
Molnár így fogalmaz: „egyszázalékos DK-t próbál elhitetni az országgal ez a pénzéhes kamuizé”.
https://hvg.hu/360/20260114_median-felmeres-ujra-nyilik-az-ollo-a-tisza-part-es-a-fidesz-kozott-valasztas-2026
„Képtelen hazugság Molnár Csaba minden állítása” – mondta a HVG kérdésére Hann Endre, a Medián vezetője. Igaza bizonyítására pedig a levelezést is megmutatja, ami az egyetlen tavalyi levélfolyamatot dokumentálja, ami a DK és a Medián között zajlott a közvélemény-kutatások kapcsán. A kapcsolatot Sebián-Petrovszki László kereste. A frakcióvezető ugyanis azon gondolkodott, hogy a párt által használt kutatóintézeteken kívül másokkal is készíttessen felmérést. Így jutott eszébe a Medián.
A lehetséges kutatásokról és kérdőívekről szóló személyes megbeszélést követően a Medián vezetője jelezte, hogy a korábbi felmérések alapján mekkora nyitottság mutatkozik a társadalomban a DK iránt, és hogy a körükben tudná a párt tesztelni a szavazási motivációt befolyásoló tényezőket. Azt is felajánlotta, hogy konkrét árajánlattal jelentkezik arra az esetre, ha ez érdekes lenne.
Sebián-Petrovszkit azonban csak az érdekelte, hogyan jöhet ki jó eredmény a pártja számára. És amikor erre megoldást nem kapott, árajánlatot sem kért.
Nem volt szó pénzről – mondja Hann, és ezt az e-mailek igazolják is. A Medián méréseit 1989-es megalakulása óta semmi más nem befolyásolja, mint a kérdőívekre beérkező válaszok.
A legfrissebb kutatást pedig a HVG rendelte és finanszírozza – természetesen annak eredményétől függetlenül.
Frissítés:
Cikkünk megjelenését követően Molnár Csaba egy olyan, a HVG munkatársával folytatott telefonbeszélgetésről tett valótlan kijelentéseket, amelynek nem volt résztvevője, valamint egy kutatás elhallgatásával vádolta a Mediánt. Pedig az általa szóba hozott felmérést a HVG már júniusban közölte:
https://hvg.hu/360/20250625_Median-Tisza-Part-ellenzeki-partok-kozvelemeny-kutatas
Olvasd tovább itt: hvg.hu
