Koncz Zsófia az ajándékokkal (képernyőfelvétel a Hadházy Ákos által megosztott videóból)
„Több minisztériumi tisztviselő jelezte felháborodva, hogy Koncz Zsófia családügyi államtitkár az ő adományaikkal pózolva készített hivalkodó propagandavideót, persze a kiszolgáltatott gyerekeket is felhasználva” – írta bejegyzésében Hadházy Ákos. A független parlamenti képviselő állítása szerint az történt, hogy a minisztériumi dolgozóknak „kötelezően ajánlott” volt megvenni ajándékokat nehéz sorsú, gyermekotthonban élő gyermekeknek. Ezeket aztán Koncz mint „minisztériumi ajándékot” adta át – fogalmazott.
Hadházy Ákos szerint a minisztériumi dolgozók természetesen nem azt nehezményezik, hogy ajándékot kellett venniük a nehéz sorsú gyermekeknek, sőt, örülnek az örömüknek. Hanem azt, ahogyan az államtitkár ezt saját, illetve a kormány marketingjére használta fel. „Azokat az ajándékokat, amivel dicsekszik, nem a minisztérium, hanem a dolgozók adták, de erről a videóban egyetlen szót sem szólt Koncz”. A videóból kiderül, hogy az akciót egy alapítvány szervezte és a minisztérium dolgozóin kívül több száz család is küldött ajándékot a gyermekeknek. „Érdekes, azok az adományozók ezt csendben, szerényen tették…” – fűzte hozzá Hadházy.
Olvasd tovább itt: hang.hu
