
Már hosszú hetek óta van ez az időjárás, nem csoda, hogy Facebook-oldalunkon feltett kérdésünkre is rengetegen válaszoltak. Volt, akinek elege van már a télből, de legalább ennyien védelmükbe is vették a zord időjárási körülményeket. Mi arra voltunk kíváncsiak: vajon olvasóink unják már a telet, vagy inkább örülnek annak, hogy végre olyan, amilyennek lennie kell?
Hetek óta igazi tél van, de jól van ez így? Az olvasóink vitába keveredtek egymással az idei hóról és a csontig hatoló hidegről Fotó: MW Bulvár
Sokan egyértelműen élvezik a télies hangulatot.
Végre tél van télen, ennek így kéne lennie. Persze sok dolog van vele és helyenként veszélyes is
– írta Marika, míg Gabriella szerint „inkább ez, mint a nyári 35–40 fokos hőség, amikor éjjel sem lehet aludni”. Az időjárásra Katalin sem panaszkodik: „Most van itt az ideje, csak maradjon meg február végéig!”
Mások a témát a gyerekeik szempontjából nézik.
Nem zavar, hiszen alig láttak a gyerekek eddig havat
– jegyezte meg Mátyás, míg Diána úgy fogalmazott: „lehet, hogy mi felnőttek kevésbé örülünk, de legalább a gyerekeknek élmény, mi is örültünk valamikor a hóesésnek.”
Akadt azonban bőven olyan vélemény is, amely inkább a tél árnyoldalait hangsúlyozta ki.
Nem a hóból van elegem, hanem a csúszós, jeges utakból. Életveszélyes!
– írta Ivona. Zsuzsa ennél is tovább ment: „Mikor elkezdett esni, már akkor elegem volt. Azóta csak káosz van mindenhol.”
Judit pedig röviden foglalta össze az érzéseit az időjárás kapcsán: „Gyerekként is utáltam.”
Olvasd tovább itt: ripost.hu
