(Forrás: Facebook / Orbán Viktor)
Minden rendkívüli időjárás mindenkinek próbatétel, de összességében ezt a hópróbát kiállta az ország – jelentette ki szokásos péntek reggeli rádiónyilatkozatában Orbán Viktor miniszterelnök. Hozzátette, hogy hálás mindazoknak, a közutasoknak, a katasztrófavédelemnek, a rendőröknek és a katonáknak, akik biztosították a közlekedést. A kormányfő úgy vélte: a belügyminiszter erős kézzel irányította a helyzetet.
És ha már tél: Orbán Viktor azt közölte, hogy van elég földgáz, az éves fogyasztás 40 százaléka fölötti a tartalék, ráadásul folyamatosan érkezik a pótlás – vagyis, összegezte, a nyugati országokhoz képest jóval nagyobb a tartalékunk. Ugyanakkor, fejtette ki a kormányfő, tűzifából is van elég, az Operatív Törzs és a belügyminiszter felhatalmazást kapott arra, hogy a támogatáshoz szükséges tűzifát mindenképpen, s költségvetési korlátok nélkül biztosítsa. Orbán úgy vélte, hogy a hideg idő miatt kiadott vörös kód során megnyitott intézményekben van elegendő hely a rászorulóknak.
Innen egy éles váltással Ukrajna került szóba, az EU és az Egyesült Államok. Az amerikaiaknak Orbán Viktor szerint több eszük van az EU vezetőinél, mert már nem adnak annyi pénzt az ukránoknak, mint amennyit ők kérnek. Elhangzott, hogy két csomag van az asztalon, az egyik egy 90 milliárd eurós finanszírozási terv, amit a héten mutatott be az Európai Bizottság. Ez egy hitel, amit a lefoglalt orosz vagyonból, vagy a Moszkva által fizetett jóvátételből fizetne vissza Brüsszel. Arra kérdésre, hogy mennyire látja reálisnak és indokoltnak ezt a tervet, Orbán azt mondta, „eddig Brüsszel saját nyilvántartása szerint már elköltöttek 193 milliárd eurót Ukrajna támogatására”. A maga részéről bizonyos abban, hogy ezt sosem fogják visszafizetni, hiszen az EU téved. Ukrajna nem tudja megnyerni a háborút, vagyis Oroszország nem fog jóvátételt sem fizetni. Az erre vonatkozó hiedelmek pedig „a gyerekmesék határán is túlvannak”.
Ezek után sem szűnt meg az EU ostorozása: Orbán Viktor szerint a nyugat-európai országokban három-négyszeres a rezsiköltség, és azt is állította, hogy az EU el akarja töröltetni a 13. és 14. havi nyugdíjat és a családtámogatási rendszert. Erről a magyar kormány jelentést is készített, és ezt bárki elolvashatja. (E ponton érdemes megjegyezni, hogy nincs írásos nyoma semmi ilyen uniós követelésnek – a szerk.) Mivel Orbán szerint most elfogyott az EU-ban a pénzt, ezért Magyarországtól akarják elvenni, így petíciót indítanak. Orbán Viktor arra már nem tért ki, hogy az a 800 milliárd dolláros ukrán követelés, amire hivatkozva mást akciózik a kormány, Ukrajna tízéves újjáépítési tervére vonatkozik egy Ukrajna és a Donald Trump vezette Egyesült Államok közöttik megállapodás keretében a háború utáni újjáépítésről és Ukrajna ásványkincseinek kiaknázásáról.
Brüsszel kapcsán, persze, előkerült az ellenzék is: a kormányfő leszögezte, hogy a Tisza és a DK Brüsszel- és ukránpárti, szemben a Fidesz–KDNP-vel; ők a magyarok mellett állnak. Az ellenzéki pártok ráadásul, állította, támogatnák a katonai jelenlétet Ukrajnában, bár hogy erre miből következtet, nem mondta el, az viszont ismét elhangzott, hogy Magyarországot arra akarják kényszeríteni: szálljon be a háborúba.
Olvasd tovább itt: hang.hu
