Ukrajna újjáépítése miatt Európa kész eladósítani magát

Ukrajna újjáépítése miatt Európa kész eladósítani magát



Már régóta próbálkoznak az Egyesült Államokban, hogy békét tudjanak teremteni Ukrajna és Oroszország között. Ez kétségkívül nehéz feladat, hiszen a diplomácia egy nehéz műfaj — fogalmazott Lajkó Fanni, az Alapjogokért Központ elemzője a TV2 Mokka péntek reggeli adásában. Csakhogy, ezen a ponton már maga az amerikai elnök, Donald Trump is konkrétan kimondta, hogy az unió vezetése akadályozza a békekötést. Hiszen az, ha valaki dollármilliárdokat ad egy országnak, hogy abból még több fegyvert vásároljon és erősítse a seregét, az nem a béke oldalán áll. Ezt a háborút ugyanis nem a fronton, hanem a tárgyalóasztalnál kell lezárni. Az unió azonban most egy minden eddiginél nagyobb összeget követel Ukrajna újjáépítésére.

Közel négy éve dúl már a háború a szomszédunkban, az unió pedig úgy döntött, a magyarok pénzével akar beszállni Ukrajna újjáépítésébe. Orbán Viktor hangsúlyozta: annak a pénznek a magyar emberek zsebében van a helye
Fotó: MTIA jóléti terv miatt Európa eladósítja magát

Decemberben az unió döntött arról, hogy Ukrajnának még több pénzt fognak küldeni. Egészen pontosan 800 milliárd dollárt. Ukrajna miniszterelnöke ugyanis kiszámolta, hogy erre az összegre lenne szükségük, hogy újjáépíthessék az országukat. Az idő sürget, mert az előrejelzések szerint az ukránoknak áprilisig van pénzük arra, hogy életben tartsák az országot. Persze ne legyenek kétségeink, eddig is az európaiak pénzéből maradtak talpon.

Magyarország több mint 20 éve tagja az Európai Uniónak. A 2004-es uniós csatalakozás óta 73 milliárd eurót kapott hazánk az uniótól. Ehhez képest az elmúlt három évben Ukrajnának 193 milliárd eurót adott az EU.

Vagyis, amióta tart az orosz-ukrán háború, azóta háromszor annyit kapott Ukrajna, mint Magyarország 20 év alatt. Érdekes matematika.

És ez még nem a vége, ezért akar felvenni az unió egy közös hitelt.

Miért érdekelt Európa Ukrajna újjáépítésében?

Jogosan vetődik fel a kérdés: milyen érdek fűződik ahhoz, hogy Európa fizessen? Miért akarja eladósítani saját magát? A válasz egyszerű: mert üzleti hasznot remél.

Ne felejtsük el, hogy ez mégis csak egy szétbombázott ország. Nagyon rossz az infrastruktúrája, nem is tudni hol vannak pontosan a határai, sokan el is menekültek. Egy teljesen új országot kellene felépíteni és ez egy nagy üzleti lehetőség Európa számára. 

— fogalmazott Lajkó Fanni.

Olvasd tovább itt: ripost.hu