
Az ónos eső ellenére az elmúlt két napban már úgy érezhette az ember, hogy végre búcsút inthetünk a mínuszoknak, aminek még a ködös, szürkés nyomorúsággal együtt is lehetett örülni. A hétvégén viszont a kelet felől érkező fagyos, kontinentális eredetű levegő miatt visszatérnek az erős fagyok, vagy ha úgy jobban tetszik, jön a szibériai hideg – írja az Időkép.
Ahogy az a HungaroMet előrejelzéséből is látszik, szombat hajnalban a kevésbé felhős északkeleti határ közelében már megint -8 fokig süllyedhet a levegő, este pedig akár -10 fok is lehet az ország keleti csücskében. Vasárnaptól pedig még keményebb fagyok jönnek, északkeleten akár -17 fok is lehet, a jövő hét első felében pedig az ország nagy részén -10 fok alá hűlhet le a levegő éjjelente. A vastag hóval borított, tartósan derült tájakon pedig nem lesz ritka az akár -20 fokos fagy sem. Erre leginkább keleten és északon számíthatunk.
A lehűlés ugyanakkor az Időkép szerint pozitív irányú változást is hoz, egyre több lesz emiatt a napsütés. De mielőtt még örülnének, az Alföldön és a főváros környékén továbbra is lehetnek tartósan ködös tájak. Ekkor az ónos szitálás helyett inkább már ismét hószállingózás, zúzmaraképződés társulhat a ködhöz, ami ugyanakkor még téliesebbé varázsolhatja a tájat. Délutánonként ezeken a részeken csak -10, -5 fok várható, de a napos vidékeken is jórészt fagypont alatt maradnak a maximumok, a csúcsértékek -4 és +1 fok között alakulnak majd.
Az elmúlt napokban egyébként a Velencei-tó és a Balaton jege is tovább erősödött, ezért már mindkét tó jegén – korlátozottan, a szabályokat betartva – lehet tartózkodni. A Velencei-tónál a Napsugár Strandon és a Holdfény Sétányon alakítanak ki korcsolyázási lehetőséget a hétvégén, míg a rendőrség tájékoztatása szerint a Balaton déli partjának jege teljesen, az északi korlátozottan alkalmas a jégen tartózkodásra. Ha pedig valaki a korcsolyázást tartja szem előtt, az az újabb lehűlésnek is nyilván örülhet majd.
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!
Olvasd tovább itt: telex.hu
