A Tisza Párt elnöke közleményben számolt be arról, hogy a Debreceni Törvényszéken a javára döntöttek a perben, amelyet a Mediaworks ellen indított.
Mint írja, a bíróság, ami megtiltotta, hogy poloskának nevezzék, a neve elé a poloska jelzőt tegyék, hogy azt írják, hogy el kell őt takarítani a normális élet útjából, illetve hogy bármilyen illusztrációban poloskához hasonlítsák, bocsánatkérésre is kötelezte a médiavállalatot, pontosabban egy megadott szöveget kell majd közölniük, amiben személyiségi jogsértésért elnézését kérnek, és megígérik, tartózkodnak attól, hogy őt bármilyen kontextusban és szövegösszefüggésben lepoloskázzák, illetve rovarként tüntessék fel.
https://hvg.hu/itthon/20250914_Magyar-Peter-Orban-poloskazasara-A-gyulolet-karmestere-oda-kerul-ahova-valo
Magyar Pétert emellett 1,2 millió forintos sérelmi díj illeti meg, és megígérte, hogy nehéz sorsú családoknak ajánlja fel az összeget, ami kártérítésként folyik be az ilyen és ehhez hasonló eljárásokból.
Az ellenzéki párt elnöke a napokban jelentette be, hogy megismételt első fokon nyertek, és az Indexnek helyreigazítást kell közölnie azon adótervek miatt, amelyeket a Tisza Pártnak tulajdonítottak. Egy hónappal ezelőtt pedig arról számolt be, hogy a Fővárosi Törvényszék azonnali hatállyal megtiltotta a Mediaworksnek, hogy online vagy nyomtatott formában terjessze a Bors napilap BORS TISZA-csomag című különszámát és az abban foglalt tartalmat.
https://hvg.hu/360/20251219_sajtoszabadsagot-Tisza-kulonszam-Bors-birosag-ideiglenes-intezkedes
Olvasd tovább itt: hvg.hu
