Íme az év első nagy igazolása – így jelentette be Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a párt gazdaságfejlesztésért és energetikáért felelős vezető szakértőjét, Kapitány Istvánt szombaton délelőtt a Facebookon. Magyar már tavaly ősszel arról beszélt, hogy a Shell volt globális alelnöke a Tisza tanácsadója lehet majd.
https://hvg.hu/itthon/20260116_magyar-peter-bejelentes-szombat-dpk
A pártelnök bejegyzésében felidézi, hogy Kapitány karrierjét Magyarországon kezdte, majd Németországban, Dél-Afrikában és az Egyesült Államokban töltött be vezető pozíciókat a Shellnél. 2020-tól öt éven keresztül a Menedzserek Országos Szövetségének elnöke volt, a világ egyik legnagyobb globális vállalatának vezetőjeként 85 országban 45000 kereskedelmi egységet és félmillió munkavállalót irányított.
Magyar hozzáteszi, hogy Kapitány a Shell és a Ferrari több évtizedes együttműködése miatt szoros kapcsolatot ápolt több Forma 1-es pilótáival, köztük Michael Schumacherrel is.
Angyalföldi srácként hódította meg a világot, de büszke debreceni gyökereire. A tragikus repülőgép balesetben elhunyt édesapja után ő is pilótának készült, de végül a legmagasabbra jutó magyar üzleti vezető lett – írja a pártelnök.
Kapitány István vagyok, és ha vicces akarok lenni, a magyar Jockey Ewing
– mondja a videóban a Tisza újdonsült szakértője, akiről tudni lehet azt is, hogy 38 éve házas és két gyerek édesapja. Több hazai és nemzetközi díjat nyert, az Év Menedzsere és az Év Európai Iparági vezetője elismerést is bezsebelte. 2023-ban a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki.
Magyar Péter szombaton 13 órától online bejelentkezésben beszélget Kapitány Istvánnal a Tisza gazdaságfejlesztési és energetikai terveiről.
Nyitóképünkön Magyar Péter és Kapitány István. Fotó: Facebook / Magyar Péter
Olvasd tovább itt: hvg.hu
