A főszerkesztővel szólva „kísérleti robbantásnak” véli azt, amit egyszerűen a normalitás visszatérésének könyvelhetünk el. Fájdalmas lehet ez persze azoknak, akik úgy vélték, hogy a valóság felett győzedelmeskedhet valamiféle mindent egybe habarcsoló ideológia (lásd még Uj beszédes kiszólását: ennél Brüsszelnek is jobb lenne befeküdni.) Ám a nemzet többsége számára ez nem riadalmat, hanem megnyugvást hoz. Mindebben persze Orbán nincs egyedül, még akkor sem, ha kétségtelenül az úttörők közé tartozik azok között, akik a nemzetállamok reneszánszát meghirdették. Hanem, amit a magyar miniszterelnök évekkel ezelőtt megfogalmazott, az mára a kontinens meghatározó politikai krédójává vált. A legnépszerűbb német párt, az AFD vezetője így fogalmazott: »Németország és Európa nem lehet többé a világ szociális hivatala. A határainkat meg kell védeni, mert biztonság nélkül nincs szabadság.« A legnépszerűbb francia párt vezetője, Marine Le Pent, a nemzeti prioritás elvét már nem szélsőséges követelésként, hanem kormányprogramként hirdeti: «A nemzetek ideje eljött, a globalista birodalmaké leáldozott. Mi a francia emberek érdekeit tesszük az első helyre, és ebben nincs helye bocsánatkérésnek.« Avagy a kivételesen szellemes és az európai elit politikáját belülről ismerő Nigel Farage-ot is idézhetem, aki lakonikus karcossággal diagnosztizálta a brüsszeli elit agóniáját: »A technokraták kora lejárt. Ez a józan ész lázadása azokkal szemben, akik eladták a kultúránkat és a jövőnket.« Giorgia Meloni Rómában mondja ugyanazt, amit Orbán Budapesten: »Mi vagyunk a valóság talaján álló Európa védelmezői. Isten, haza, család – ezek nem üres szavak, hanem a civilizációnk tartóoszlopai, amelyeket nem hagyunk ledönteni.« A főszerkesztő cikkét a gyűlöleten túl kétségbeesés itatja át. Mintha nem értené már a világot: a polgároknak elegük van az önfeladásból. A buborék valóban szétpattant, de nem a kormányé, hanem annak az elitnek a befolyásolási készséggel felfújt ballonja, amelyik elhitte, hogy a történelmet a saját kénye-kedve szerint alakíthatja. A miniszterelnök tézise nem rombol, hanem épít. Visszaépíti azt a biztonságot és otthonosságot, amit elvettek tőlünk. Uj Péter kritikája persze igazából ismerős, a lassan klasszikussá nemesedő Roger Scruton a minket rombolással vádolóknak írt szavai neki is szólnak: »A konzervativizmus az az érzés, hogy a jó dolgok könnyen elpusztíthatók, de nem könnyen teremthetők. (…) A mi feladatunk nem a múlt imádása, hanem annak megőrzése, ami otthont ad nekünk ebben a világban.«”
Olvasd tovább itt: mandiner.hu
