„Ha szeretnéd, hogy a városodban, az utcádban, a házadból is látszódjon, hogy milyen sokan vagyunk, akik változást akarunk, ajánld fel az ablakod, erkélyed, kerítésed vagy kerted egy Tisza-molinónak” – írta csütörtöki hírlevelében a Tisza Párt a támogatóinak.
Az akciót azzal indokolják, hogy nem állnak rendelkezésükre „állami propagandamilliárdok”, nem lesznek óriásplakátjaik és közpénzből finanszírozott reklámgépezetük sem.
A jelentkezők többféle molinót és plakátot is kérhetnek: földbe szúrhatót, felragaszthatót vagy felfüggeszthetőt.
A Tisza Párt pénzügyeiről és a kampány gazdasági vonatkozásairól Magyar Péter múlt héten egy háttérbeszélgetésen osztott meg részleteket. Kiderült, hogy tavaly mintegy 3 milliárd forintból gazdálkodtak, aminek nagy részét, 1,9 milliárd forintot a havi rendszeres támogatók adják, további 1,1 milliárd forint pedig egyszeri adományokból érkezett be.
Azt nem tudta pontosan megmondani, mennyi pénzt költhet el a Tisza a kampányra, de úgy fogalmazott: „Egy nagyobb ellenzéki párt akár 20 milliárdot is költhet egy választási kampányban, a Fidesz már 2022-ben is ennek a többszörösét szórta el, idén pedig ennek akár a tízszeresét is elköltheti, mi mindezeknek a töredékéből fogunk kampányt csinálni és győzni.”
Emellett beszélt még a befolyó támogatások szigorú elszámolásáról, és arról is, hogy mind a kampányfinanszírozás, mind az állami pártfinanszírozás rendszerét átalakítanák. Mindezt az alábbi cikkünkben foglaltuk össze:
https://hvg.hu/itthon/20260109_tisza-gazdalkodas-finanszirozas-kampany-valasztasi-szabalyok-magyar-peter
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: HVG / Fazekas István
Olvasd tovább itt: hvg.hu
