
A következő ciklusban
egymilliós átlagfizetést, 400 ezres minimálbért, a 14. havi nyugdíj teljes kifizetését, új agrárgazdaságot, teljes energiafüggetlenségetés a mesterséges intelligencia lehetőségeinek magyar életbe való beépítését
akarja elérni a kormányoldal.
Orbán Viktor a miskolci Háborúellenes gyűlésen Fotó: bors
Az a nagy terv, hogy a magyarok legyenek nagyok, legyenek gazdagok és legyenek minél erősebbek
– hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szombaton Miskolcon, a Digitális Polgári Körök háborúellenes gyűlésén.
Orbán Viktor azt mondta: nem azért jött a politikába, hogy miniszterelnök legyen, „ez csak úgy történt”. „Nem mondom, hogy ártatlan vagyok benne, hiába is mondanám aligha hinnék el, de én azért jöttem a politikába, mert nagy dolgokat akartam csinálni, illetve nagy dolgokban akartam részt venni, hogy melyik sorban, első, második, harmadik, az egy másik kérdés” – fogalmazott a kormányfő a miskolci sportcsarnokban tartott gyűlés hallgatóságából érkezett kérdésre, hogy a háború árnyékában lehetnek-e még nagy tervei a Fidesznek.
A miniszterelnök hangsúlyozta: azért alakítottak ellenzéki diákköröket a nyolcvanas évek közepén, mert nagy dolgokat akartak véghez vinni. Hozzátette: az volt a tervük, hogy megváltoztassák azt a történelmi hibát, hogy Magyarország sorsát és pályáját az első világháború elvesztése után az ellenségei jelölték ki, úgy húzták meg a határokat, úgy igazították a nemzetközi politikát, hogy a magyarok mindig kicsik és szegények legyenek.
„Én azért vagyok a politikában, hogy ezt megváltoztassuk. És a magyarok legyenek nagyok, legyenek gazdagok és legyenek minél erősebbek. Ez a nagy terv” – mondta.
Ugyanakkor arra is figyelmeztetett: minden nagyívű jövőbeli terv és cél előfeltétele, hogy ki kell maradni a háborúból, a „pénzünket nem szabad odaadni az ukránoknak”, meg kell őrizni a teljes foglalkoztatást és a családalapú társadalmat – írja a Bors.
Olvasd tovább itt: ripost.hu
