Mit meg nem tesz egy apa, hogy a fia kedvében járjon, és igazi apa-fia kapcsolatot tartson fenn egy válás után is! És mit tehet egy apa, aki történetesen dobos? Dobegyüttes alapításába vág, ami remélhetőleg még jobban összekovácsolja kettejük kapcsolatát. Az, hogy a batucada stílusban, több mint 20 éve működő Bloco de Budapeste közben meghódította a világot, szinte már mellékes is lehetne, de nem az. Egy életmű, amely tele van jókedvre és táncra sarkalló ritmusokkal. Balogh György és a dobok így mesélnek.
A dobegyüttes lelkei Ádám (balra) és az alapító apukája Balogh György Fotó: Balogh GyörgyA dobegyüttes, ami összeköti az apát és a fiát
Komoly helyzetben születnek a legjobb ötletek? Balogh Györgynél biztosan így volt ez.
Feküdtem az ágyon egy pajzsmirigy műtét után, és tervezgettem az életemet 2003-ban. A fiamat rendszeresen látni akartam, de nem láthatás jelleggel, hanem értelmes és közös programokat akartam, hogy közel maradjunk egymáshoz lelkileg is. Nagy tervei vannak az embernek egy komoly műtét után. Aztán a tervekből valóság lett.
Balogh György nagy név a zenei szakmában, sok zenekarban játszott itthon és külföldön is, a Cafe Latino magyar, latin zenét játszó együttesben ismerte meg jobban a stílust a kétezres évek elején. Onnan már nem volt messze a brazil ritmusvilág sem. Kurzusokat indított eleinte az Almássy téren, ahová Bécsből hívott vendégelőadót. 2004-et írunk ekkor. Egyre másra jöttek a jelentkezők, elég hangszer sem volt, ezért le kellett gyártatni azokat. Ádám, Gyuri fia még kisgyerek volt akkoriban, de rendületlenül járt a próbákra, a barátait is elvitte magával, és büszkén mutatta, hogy az édesapja milyen klassz csapatot vezet. Gyurinak igaza lett, a kapcsolat még jobban elmélyült apa és fia közt.
A dobolás vonzotta a profi táncosokat is Fotó: Balogh György
Az évek teltek és a hangszerpark is nőtt, egyre többen doboltak a zenekarban és egyre több amatőr tagból lett profi, akik itthon és külföldön is a dobolásból élnek.
Megszámolni se tudom, mennyien lennénk, ha mindenki eljönne egy közös dobolásra. Száznál is többen, az biztos. Annyi hangszert vettem és csináltattam a sok éve alatt, hogy mindenkinek jutna egy! Volt már találkozónk, az elég hangosra sikeredett, a Deák térről indultunk és zengett a kis körút tőlünk. A legjobb mindig az az egészben, hogy teljesen mindegy, hogy állunk neki dobolni, Magyarországon, Londonban vagy Dubajban, egyből táncra perdül mindenki
– meséli a zenekarvezető.
Olvasd tovább itt: ripost.hu
