Adatbotrány: nem áll le a Tisza jelöltállítási folyamata

Adatbotrány: nem áll le a Tisza jelöltállítási folyamata


Magyar Péter a március 15-i zászlóbontásán (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Tömegesen hozták nyilvánosságra a Tisza Világ applikáció felhasználóinak adatait, de szó sincs adatszivárgásról. Ártó szándékú támadás történt – közölte mai videóüzenetében Magyar Péter, a Tisza párt elnöke azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Nemzet korábban azt állította: a Tisza kétszázezer szimpatizánsának adatai szivároghattak ki az internetre. A cikk szerint a LeakBase.la nevű oldalon jelent meg az adatbázis, amely emberek nevét, emailcímét és más adatait tartalmazza. A Magyar Nemzet szerint az adatbázis a Tisza mobiltelefonos alkalmazásából szivároghatott ki, és október 31-én jelent a világhálón.

Magyar a videóban azt állítja. a rendszereik hónapok óta támadás alatt állnak, ezek legnagyobb részét vissza tudták verni, „annak ellenére, hogy olyan nemzetközi hálózatokkal állnak szemben, amik érdekeltek az Orbán-kormány hatalomban tartásában. Magyar szerint a „mostani támadás időzítése sem véletlen”. Október 23-án ugyanis bebizonyították, hogy ők a többség, és eddig úgy volt, hogy november elején mutatják be a képviselőjelölt-jelöltjeiket. Magyar Péter szerint valójában meg akarják félemlíteni őket.

Magyar a videóban azt mondta, komolyan veszik az adatok nyilvánosságra kerülését, bár tudja, hogy a valódi felelősök megnevezését nem várhatják a jelenlegi kormánytól, de a majdani Tisza-kormánytól majd igen, amely ezt az ügyet is ki fogja vizsgáltatni. „Tudom, hogy most néhányan megijedtetek. Ez volt a céljuk. Elnézést kérek ezért. Ez egy ilyen borzalmas rendszer. Mutassuk meg, hogy kitartunk, egységesek vagyunk, és nem félünk” – mondta Magyar, aki leszögezte: a kormányváltás után ennek az ügynek „a politikai és nemzetbiztonsági felelősei a törvény teljes szigorával fognak szembenézni”.

Magyar szerint a támadás célja, hogy leállítsák a Tisza jelöltállítási folyamatát, de „ők ezt nem hagyják”, mindössze annyit változtatnak az eredeti terveken, hogy a képviselőjelölteket november 17-én mutatják be, az elsőkörös szavazás november 23-24-én lesz – ezen a tiszások szavazhatnak –, a második pedig november 25-27-e között, amelyen már bárki részt vehet. Végül: november 30-án jelentik be a 106 jelöltet.

A szavazást a Tisza Világ applikáció helyett a Nemzet Hangja kampányban megismert nemzethangja.hu-oldalon tartják majd.

Olvasd tovább itt: hang.hu