Korábban beszámoltunk arról, hogy Donald Trump nyitotta meg a Béketanács alakulóülését. Az Egyesült Államok elnöke beszédében méltatta Orbán Viktor miniszterelnököt.
A magyar kormányfő szintén felszólalt az eseményen, miután Trump és más vezetők beszédet mondtak. Orbán Viktor köszönetet mondott Trumpnak a béke érdekében tett „fáradhatatlan erőfeszítésekért” világszerte. Kiemelte, hogy Magyarország az egyetlen EU-tagállam, amely ilyen magas szinten képviselteti magát az ülésen.
„Egy olyan országot képviselek, amely az utóbbi négy évben egy brutális háború szomszédságában élt” – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: „mindannyian tudjuk”, hogy az ukrajnai konfliktus nem robbant volna ki, ha Trump az elnök. Emellett megemlítette, hogy Trump visszatérése segítő hatással volt a békekötési törekvésekre, nemcsak Gázában, hanem Ukrajnában is.
A miniszterelnök hangsúlyozta a közel-keleti, különösen a gázai helyzet jelentőségét Európa biztonságára nézve. „Részvételünk a Béketanácsban nemcsak elveken, hanem saját biztonsági érdekeinken is alapul” – mondta.
Kifejtette azt is, hogy Európában komoly megbeszélések folynak a Béketanács jövőbeli szerepéről, de a meglévő nemzetközi szervezetek nem tudták biztosítani a békét és stabilitást világszerte, ezért új kezdeményezésekre van szükség, mint például a Béketanács.
„Biztosak vagyunk benne, hogy Trump elnök kezdeményezése a Béketanács létrehozására egy pozitív lépés” – tette hozzá Orbán, hangsúlyozva, hogy büszkék arra, hogy az alapító tagok között lehetnek.
A felszólalást a Fehér Ház YouTube-csatornáján is közvetítették.
Forrás ripost.hu
