Jelenleg egy forradalmi folyamat zajlik, amely a múltban az írás-olvasás feltalálásához hasonlítható hatással bír. Azonban most nem mi magunk vagyunk a tettesek: a mesterséges intelligencia (MI) által generált, végtelenül személyre szabott tartalmak az eddigi képernyőfüggőség veszélyeit is felülmúlják. Ez a nyugtató, de egyben leépítő kényelem a gondolkodásunkat is megfertőzi. Emlékezzünk csak WALL-E és Május 35 világára, ahol a fizikai aktivitás helyett a mozgásautomatizálás dominál, miközben ténylegesen az agyunk atrofálódik a már sokkal könnyebbé vált, szűkített tartalomfogyasztás miatt.
A modern edzőtermek tele vannak olyan emberekkel, akik tudatosan foglalkoznak testük formálásával, de ez a fizikai tudatosság nem terjed ki a kultúrára, amely már nem elérhető számukra. Az írott kultúra, ami nem az ő igényeikhez idomul, a számukra érthetetlen komplexitásával riasztóan távolodik tőlük. Ezzel párhuzamosan a szélsőséges materializmus és a generatív mesterséges intelligencia megkérdőjelezi az emberi lét és a kultúra valódi értékét is. Ha csupán biológiai alkotórészekből állunk, a múltunk elvesztése nem tűnik relevánsnak.
A digitális világ mindent – szavakat, képeket, hangokat – apró bitekre bontott, amelyeket az MI kedvük szerint kombinál újra, mindig alacsonyabb szintű kihívások elé állítva a fogyasztókat. Ilyen körülmények között felmerül a kérdés, hogy érdemes-e olvasni a klasszikus műveket, például Ajart. A válaszunk határozott: igen, de nem csupán a felszínen, hanem elvi értelemben, hiszen az igazi kultúra értéke túlmutat a tetszésen és a könnyedségen.
Forrás mandiner.hu
