
Sulyok Tamás azt mondta, az ENSZ nyolcvanéves fennállása példája annak, hogy a multilaterális diplomácia nem csupán egy nemes eszme, hanem a béke, a biztonság és a fejlődés nemzetközi támogatásának egyik legfontosabb eszköze.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Bajram Begaj albán köztársasági elnök a megbeszélésüket követően tartott sajtótájékoztatón a Sándor-palotában
Fotó: Csudai Sándor
Az elmúlt évek világpolitikai eseményei és a háborús konfliktusok számának növekedése felerősítették egy erős, határozott és akcióképes szervezet jelentőségét”
– tette hozzá a köztársasági elnök.
A megbeszélésen az államfő hangsúlyozta:
béke nélkül nincs szociális fejlődés.”
Magyarország ezért az ukrajnai háború kapcsán is a békemegállapodást és a konfliktus tárgyalásos rendezését szorgalmazza.
Sulyok Tamás gratulált António Guterresnek az elért eredményekhez. Méltatta, hogy a főtitkár, bár nehéz időkben tölti be az egyik legjelentősebb nemzetközi szervezet vezetői tisztét, mégis mindig kereste az utat a konfliktusok békés megoldására.
Magyarország immár 70 éve tagja az alapításának 80. születésnapját ünneplő világszervezetnek. Ezalatt Magyarország kétszer töltött be a Biztonsági Tanácsban nem állandó tagságot, kétszer adta az ENSZ Közgyűlés elnökét, és számos alkalommal vállalt vezető szerepet a közgyűlési bizottságok munkájában.
Az államfő közölte: különös büszkeséget jelent, hogy – Horváth Zsuzsanna magyar ENSZ-nagykövet személyében – Magyarország töltheti be az ENSZ Közgyűlés Költségvetési Bizottságának elnöki tisztét.
Hozzátette:
Magyarország béke melletti elkötelezettségét mutatja, hogy amellett, hogy részt vesz ENSZ-békefenntartó missziókban, támogatja a nemzetközi párbeszédet és a konfliktusok békés rendezését.
Továbbá megerősítette, hogy Budapest készen áll az ukrajnai háború lezárását elősegítő, orosz-amerikai békecsúcs megszervezésére.
Az ENSZ főtitkára köszönetet mondott Magyarországnak a Budapestre települt menekültügyi szervezet (UNHCR) szolgáltató központjának támogatásáért. António Guterres nagyon jónak nevezte a Magyarország és az ENSZ közötti együttműködést, és méltatta, hogy Magyarország a kezdettől a béke oldalán áll. Egyetértett abban is, hogy a legfontosabb a béke elérése.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
