Krasznahorkai László a La Repubblicának adott interjújában kifejti, hogy távol került a magyar kultúrától, melyet szerinte a butaság határoz meg. A populizmussal sújtott országokban szörnyű események zajlanak, de Magyarországon tapasztalt manipulációs képességek intenzitása és brutalitása egyedülálló.
Az interjú főként Krasznahorkai magyar nyelvhez és identitásához fűződő viszonyáról szól. Azt hangsúlyozza, hogy számára Magyarország a nyelvét jelenti, nem a történelmi hagyományokat. Bár magyar származású és az anyanyelve is magyar, a magyarság érzése ellen harcol. Kérdése, miért cserélné fel a globális identitását a puszta magyar létre, hasonlítja a magyarsághoz való viszonyát egy folyóparton fekvő kőhöz.
A magyarországi állapotokat egy elmegyógyintézethez hasonlítja, ahol már nincsenek orvosok, és a betegek színjátékot űznek.
A Nobel-díjról szólva elmondja, hogy nehezen fogta fel, hogy olyan nevek mellé sorolják, akiket csodál, mint Faulkner. Kifejti érzéseit a díjjal kapcsolatban, amely számára olyan, mintha oxigén nélküli magasságba emelné, miközben e díjért mindig vereségekről írt könyveivel dolgozott. Számára ez nagy megtiszteltetést jelent, és bátor döntésnek tartja a választását.
Forrás hang.hu
