Mint arról beszámoltunk, a Kúria öttagú tanácsa az Alkotmánybírósághoz fordult, mert szerintük a büntetőeljárási törvény 595. § (4) bekezdése Alaptörvény-ellenesen korlátozza a súlyosítási tilalom érvényesülését, amikor nem zárja ki teljeskörűen, hogy a vádlott terhére bejelentett fellebbezés hiányában a másodfokú bíróság a személyi szabadságot nem elvonó joghátrányt elzárásra, azaz a személyi szabadság teljes elvonását jelentő büntetési nemre váltson.
Korábban többször megszegték az elvet
A súlyosítási tilalom (reformatio in peius) a büntetőeljárás egyik alapelve, amelynek lényege: a másodfokú bíróság a vádlott terhére benyújtott fellebbezés hiányában nem súlyosíthatja az elsőfokú ítéletet. Vagyis a védelemnek nem kell tartania attól, hogy az általa sérelmesnek tartott elsőfokú ítélet ellen, kizárólag a terhelt javára benyújtott fellebbezés után a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a vádlott terhére változtatja meg. Természetesen nem érvényesül ez az elv, ha az ügyész nyújt be súlyosabb büntetés kiszabásáért fellebbezést.
A XX. századi magyar történelemben többször is megszegték ezt az eljárási elvet.
Így például a népbírósági eljárásokban, különösen az 1956-os forradalmat követő megtorlások idején, még a büntetőeljárási szabályokból is eltörölték a súlyosítási tilalmat. Ez lehetővé tette, hogy a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa az enyhítésért fellebbező vádlott büntetését ügyészi fellebbezés hiányában is súlyosítsa – akár halálbüntetésre.
A Kúria 2025 januárjában egy konkrét ügyben – az előtte folyó eljárás felfüggesztése mellett – kezdeményezte a súlyosítási tilalom szabályozásának felülvizsgálatát. Az történt ugyanis, hogy a terheltet első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság bűnösnek mondta ki csalás bűntettében, és pénzbüntetést szabott ki rá. A terhelt fellebbezése folytán a másodfokú bíróság, a Fővárosi Törvényszék megváltoztatta az ítéletet: a pénzbüntetést mellőzte, és a terheltet elzárásra ítélte. A jogerős határozat ellen a terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Kúriához, amely úgy foglalt állást, hogy a hatályos szabályozás sérti a személyi szabadsághoz, illetve a tisztességes eljáráshoz való jogot.
Nincs tájékoztatási kötelezettség
Az Alkotmánybíróság március 18-án közzétett határozata (előadó alkotmánybíró: Márki Zoltán) szerint a súlyosítási tilalom hatályos szabályozása önmagában nem sérti az Alaptörvényt, azonban mulasztásban megnyilvánuló Alaptörvény-ellenesség áll fenn amiatt, hogy a bíróságok jelenleg nem kötelesek kifejezetten figyelmeztetni a terheltet a fellebbezéssel járó esetleges hátrányos következményekre.
Ezzel egyidejűleg a testület elutasította a Kúria tanácsának a súlyosítási tilalomra vonatkozó rendelkezés megsemmisítésére irányuló indítványát. A határozat indoklása szerint
a tisztességes eljárás követelménye, hogy a terheltet ne érje meglepetés a bírói mérlegelési jogkör gyakorlása során.
A támadott rendelkezés ennek a követelménynek megfelel, mivel a szabályozás előrelátható és kiszámítható, a bíróság döntési mozgástere a törvényből megismerhető. A szabályozás megismerhetősége önmagában mégsem pótolja azt a garanciát, hogy a terhelt ténylegesen tisztában is legyen a fellebbezéssel járó kockázatokkal. Mivel a törvény nem rendelkezik a terhelt tájékoztatásának kötelezettségéről, az Alkotmánybíróság felhívta az Országgyűlést, hogy a mulasztást 2026. december 31-ig pótolja.
A határozathoz három alkotmánybíró – Hörcherné Marosi Ildikó, Szabó Marcel és Varga Réka – párhuzamos indokolást csatolt. Czine Ágnes 20 oldalas különvéleményében, amelyhez Horváth Attila is csatlakozott, maradéktalanul egyetértett az indítványozó kúriai tanács álláspontjával, mert a jogalkotó nem az Alaptörvényből fakadó követelményekkel összhangban szabályozta az elzárás alkalmazását. Álláspontja szerint az Alkotmánybíróság a büntetőeljárási törvényben nem szabályozott rendelkezés alapján való döntést vár el a bíróságoktól. Ennek az elvárásnak pedig csak jogalkotással lehetne eleget tenni.
(Borítókép: Képünk illusztráció! Fotó: Ajpek Orsi / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
