Miután Karsai Dániel elvesztette az eutanáziáért indított perét Strasbourgban – amiben az ön támogatása is szerepet játszott –, milyen reményekkel nézhetnek a jövőbe azok, akik mellette ültek kerekesszékben?
Sajnos néhányuk már nem él. Ők is megkeresték a strasbourgi bíróságot Dani irodáján keresztül. Az ottani gyakorlat szerint, ha alapvető jogi kérdésekben nincs konszenzus, a bíróság a többségi véleményt fogadja el. Mivel az eutanázia ügyében ilyen konszenzus nem létezik, a bíróság elkerülte az érdemi döntést – Dani ezt gyávaságnak tartja. Azonban az ügy elindulása óta számos országban, például Franciaországban, Szlovéniában és Nagy-Britanniában is bevezettek eutanáziával kapcsolatos szabályozásokat.
Mi motiválta Önt, hogy kizárólag az emberi méltóságra és szabadságjogokra összpontosító ügyeket képviseljen?
A pszichológusom megjegyezte, hogy egy életforma sem véletlen. Későn kezdtem el ügyvédkedni, és nem a profit orientált területen tevékenykedem. Két személy, a nagymamám és az anyukám inspirált, akik segíteni akartak másoknak, függetlenül a pénz kérdésétől. Már középiskolás koromban is érdekelt a mások sorsa, különösen a megalázottaké, valamint a második világháború és a holokauszt. A Helsinki Bizottságnál 2004-ben kezdtem dolgozni, miután egy hirdetésre jelentkeztem, akkor még nem terveztem ügyvéd lenni, de a civil szféra lehetőségei megragadták a figyelmemet.
A pszichológusát említette. Hogyan tudja lelkileg kezelni a kihívásokat, például a kirúgott kölcseys tanárok ügyét vagy az Átlátszó Szuverenitásvédelmi Hatósággal vívott pereket?
Forrás hvg.hu
