
Nem, nem csak azért választják az iszlamista terroristák a karácsonyi vásárokat célpontul, mert olyankor jó sok embert lehet letarolni, hiszen az ilyen logika mentén pusztíthatnának akár egy Pride-felvonuláson is. Az LMBTQ-lobbi agymosó önünneplését persze okkal nem háborgatják a terroristák. Az iszlamisták ugyanis fanatikus őrültek, de nem hülyék. Tudják, hogy a Pride és a gender-ideológia éppúgy pusztítja az európai kultúrát, ahogyan azt ők is szeretnék. Közös a céljuk. Meg ki is akarna magának valami lila hónaljszőrös, túlsúlyos és krónikus elhanyagoltságtól szenvedő „személyt” szolgának az öröklétben? Pláne ilyenekből többet? Az igazi ellenség továbbra is a szelíd kereszténység, amely sokkal élhetőbb, gazdagabb világot tudott teremteni, mint az erőszakos iszlám. Ezt el kell venni, el kell pusztítani. A karácsonyi vásár tehát azért célpont, mert karácsonyi. Azaz itt sok keresztény áldozatot tehet másvilági szolgájává a sok importált agysebész Abdul meg Mohamed.
A karácsonyi vásár romokban MagdeburgbanEgy kislányt is begyűjtött túlvilági szolgának Táleb Magdeburgban
És nem is kell ezeket a terrortámadásokat túlzásba vinni. Még a végén baja esik a sok iszlám szélsőségesnek, akik gyerekeket is csinálhatnának. Lényegében elég volt két „sikeres” is.
Az egyik 2016 december 19-én a német fővárosban Berlinben esett meg, amikor egy Anis Amri nevű tunéziai migráns egy elrabolt teherautóval a karácsonyi vásárba hajtott. Hangsúlyozom ismét, nem Pride-ba vagy valami más tömegőrületbe. Anis Amri kereszényeket akart ölni, a karácsonyt akarta legázolni. Neki 13 szolgája lesz a túlvilágon. Ennyit ölt meg a teherautó sofőrjével együtt. Közel ötven embert pedig megsebesített.Voltak közben mindenféle próbálkozások, de másodjára végül 2024 december 20—án Magdeburgban sikerült egy bizonyos Táleb el-Abdálmohszennek, egy beilleszkedett szaúdi migránsnak autójával úgy a karácsonyi vásárba hajtani, hogy öt keresztény túlvilági szolgát is begyűjtött. Közöttük egy kilencéves kislányt. Táleb el-Abdálmohszen jelenleg ítéletre vár, de közben is arról álmodozik, mit fog majd csinálni azzal a kislánnyal a túlvilágon. Jaj, az esetben csak megsérült 230 túlélőről majdnem elfeledkeztünk. Persze, ők amúgy sem annyira fontosak, Allah a mennyekben nem ad értük külön pirospontot.A németek úgy vannak vele, hogy akkor inkább a karácsonyi vásár le legyen
A lényeg, hogy azért mégiscsak volt hatása a németekre ezeknek a támadásoknak. Rögtön ki is találták a megoldást, csak, mivel a németeknek német agyuk van, ezért pont a fordítottját csinálták, mint amit egy normális európai tenne. Nem a migránsokat terelték szépen haza bőszen elnézést kérve Európától a 2015-ös tévedésért. Inkább rendszabályokat hoztak, milyen feltételeket kell biztosítani egy biztonságos karácsonyi vásár megtartásához. Hány kamerát kell fölszerelni, hová kellenek a betonelemek, hogy megállítsák az autókat, és sorolhatnánk. Ez pedig aztán annyira felverte az karácsonyi vásárok szervezésének árát, illetve annyira megbonyolította, hogy több német város döntött úgy, akkor inkább lemond a karácsonyi vásárról. A Die Welt két ilyen várost Overathot és Kerpent említi cikkében, de nyilván nem teljes a lista.
Olvasd tovább itt: pestisracok.hu
