Így válik semmissé az ukránok által az oroszokkal szemben szorgalmazott kollektív bűnösség elve

Így válik semmissé az ukránok által az oroszokkal szemben szorgalmazott kollektív bűnösség elve



A 2022-ben kirobbant orosz–ukrán háború óta a nemzetközi sportszervezetek – Zelenszkijék nagy megelégedésére – egymásután tiltották meg a világ sporteseményein történő részvételt az orosz sportolóknak. Noha az oroszoknak a háború kirobbanását megelőzően is adódtak csörtéi az nemzetközi sportszervezetekkel, például a dopping-ügyek kapcsán, a háború és annak következménye újabb csapást mért Oroszország versenyzőire.

Az ukrán elnök a kollektív bűnösség elve alapján mindenhonnan kiszorítaná az oroszokat.
Fotó: Aaron Schwartz

Hiába mondta azt az eltiltások kapcsán még 2022-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Thomas Bach, hogy „ezek nem szankciók”, hanem inkább védelmi intézkedések, mivel „az orosz és fehérorosz sportolók és tisztviselők biztonságát nem lehetett garantálni” a versenyeken, a valóságban ez mégis szankció volt az oroszokra nézve, és egyértelmű szolidaritás az ukránok mellett. Ezzel Zelenszkijék fel is sóhajtottak, hiszen ekkor elérték amit akartak: azt, hogy a kollektív bűnösség elvét alkalmazva minden orosz viselje a háború terhét.

Ennek ellenére a NOB a következő évben 2023-ban már nekifogott a korábbi döntésének felülvizsgálásához, mindezt természetesen az ukránok és egyéb államok legnagyobb ellenkezése közepette. Zelenszkijék legnagyobb támogatója a témában többek között Lengyelország volt, amely közölte, hogy bizony akár 40 ország is bojkottálni fogja az 2024-es párizsi olimpiát, ha az oroszok bármilyen formában részt vehetnek rajta.

Nos, a fenyegetés nem jött be, ugyanis a NOB végül 2023 végén úgy döntött, hogy bár semleges színekben, de indulhatnak az orosz és belorusz sportolók a párizsi ötkarikás játékokon. Nagy pofon volt ez Zelenszkijéknek, és azoknak az államoknak, akik arra akarták kényszeríteni a NOB-ot, hogy elálljon az oroszok visszatérésének ötletétől. Zelenszkijék őrjöngtek, mivel tudták, hogy hiába a „semleges szín”, az oroszok szívek továbbra is a fehér-kék-piros trikolórért fognak dobogni, és Oroszország és a többi nemzet is tudta, hogy az esetleges győzelem az orosz zászló nélkül is az oroszoké lenne.

Az ukránoknak 2025 sem szolgált túl jó hírekkel

Majd elérkezett 2025 szeptembere, amikor is Oroszország és Fehéroroszország ismét teljes jogú tagja lett a téli paralimpiára készülő Nemzetközi Paralimpiai Bizottságnak. Több se kellett az ukránoknak, és a szervezet elnökét rögtön korrupcióval vádolták, aki csak a rubelek hívószavára engedett az oroszok és a fehéroroszok visszatérésének. Természetesen a dolog pikantériája itt mégiscsak az, hogy pont egy olyan, Zelenszkij körül tevékenykedő politikus vádol vesztegetéssel egy tisztségviselőt, aki feltehetőleg – a temérdek uniós pénzeknek hála – maga is elsikkasztja a maga részét, csupán „érdemi” alapon.

Olvasd tovább itt: pestisracok.hu