Magyar Péternek önmagával vannak a legnagyobb vitái

Magyar Péternek önmagával vannak a legnagyobb vitái



Magyar Péternek önmagával vannak a legnagyobb vitái

Magyar Péter egyik legnagyobb önellentmondására hívta fel a figyelmet Facebook-videójában Kocsis Máté. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője bejátszott egy felvételt, amelyben Magyar Péter bizonygatja: neki ugyan nem kell engedélyeznie semmit, a Tisza Párt jelöltjei vitába szállnak majd a Fidesz jelöltjeivel. Későbbi nyilatkozatában a pártelnök viszont már úgy fogalmazott: „Azt nem ígérem, hogy mindenhol lesz egy ilyen nagy nyilvános vita. Egyrészt azért, mert nem olyan országban élünk és nem olyan körülmények között, hogy ezt jóra lehetne felhasználni. Látjuk, hogy hogyan bánnak az emberekkel, látjuk, hogy hogyan hamisítanak meg egy mondatot is, úgyhogy ennek nincs itt a helye.” Kocsis Máté megjegyezte: Magyar Péternek önmagával vannak a legnagyobb vitái.

Kocsis Máté szerint Magyar Péternek önmagával vannak a legnagyobb vitái (Forrás: Facebook)

Emlékezetes: Rétvári Bence, a Harcosok órája című műsorban kifejtette, szerinte miért nem állnak ki vitázni a Tisza Párt jelöltjei. – Kiderült, hogy ezek mögött az emberek mögött nincs tudás, jövőkép, egy éles vitahelyzetben rommá égnek – fogalmazott a Belügyminisztérium államtitkára, majd rámutatott: ők egy Facebook-világban élnek, amit önmaguknak csináltak. 

Az a kérdés tehető fel a közösségi médiában, aminek el kell hangzani, ám amikor valós kérdést vagy ellenvéleményt kapnak, kipukkad ez a lufi, végük van. Ezért nem engedi ezeket a vitákat Magyar Péter, senkiben sem bízik magán kívül”

 – mutatott rá a politikus. 

Olvasd tovább itt: www.origo.hu