Szijjártó Péter és Marco Rubio kormányközi nukleáris megállapodást írnak alá

Szijjártó Péter és Marco Rubio kormányközi nukleáris megállapodást írnak alá



„Aztán idén nyáron a Trump-kormány levette a paksi építkezést a szankciós listáról. Ez a mentesség most decemberig hatályos. Remélem, hogy a holnapi napon meg tudunk állapodni arról, vagy ígéretet kapunk arra, hogy a paksi bővítésre vonatkozó szankciós mentességet meghosszabbítja az amerikai kormány. Erre jó reményünk van, hiszen ha már egyszer mentességet adtak, akkor miért ne adnának újra” – mondta a miniszter. 

Valamint újdonságnak nevezte, hogy amerikai vállalati részvétel is megjelent a paksi beruházásban, ugyanis a paksi építkezés digitalizálását egy három cégből álló nemzetközi konzorcium végzi, és ott a három cégből egy ausztrál és egy magyar mellett a harmadik az amerikai IBM.

Szijjártó kiemelte:

Tehát most már elmondhatjuk azt is, hogy valódi amerikai vállalati részvétel is van a paksi új atomerőművi blokkok építésében.

Szijjártó: fontos, hogy az amerikaiak mentességet adjanak Magyarországnak

A miniszter végül hangsúlyozta, hogy a mai lesz a hatodik kétoldalú találkozó Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök között. Ennek kapcsán üdvözölte, hogy minden megváltozott a kétoldalú kapcsolatokban Donald Trump újbóli hivatalba lépése óta, hiszen Joe Biden politikai szankciókat léptetett életbe a magyar kormánnyal szemben, blokkolták a védelmi ipari együttműködést, kitették hazánkat a vízummentességi programból.

„Itt egy nagyon fontos kérdés lesz, ahol ezt a jó együttműködést, a jó kapcsolatot, a két vezető közötti barátságot kamatoztatni kell, az az, hogy ne korlátozza semmilyen jogi akadály a magyar energiaellátáshoz szükséges beszerzéseket. Magyarul fontos, hogy az amerikaiak mentességet adjanak Magyarországnak a szankciók alól a kőolaj- és a földgázbeszerzés esetében” – közölte Szijjártó. 

A helyzet az, hogyha az Oroszországból származó energiahordozók beszerzését ellehetetlenítik, akkor az veszélybe sodorja Magyarország energiaellátásának biztonságát, és mindenképpen drámai módon megemeli az energiaárakat Magyarországon. Mi azt szeretnénk, hogyha Magyarország energiaellátása biztos lábakon állna, és továbbra is a magyar emberek, a magyar családok fizetnék a legalacsonyabb rezsiköltségeket Európában. 

– összegzett a miniszter. 

 

Olvasd tovább itt: pestisracok.hu