
Hankó Balázs szerda este Ed Corrigannel, a Conservative Partnership Institute (CPI) elnökével egyeztetett – adta hírül közösségi oldalán a kulturáért és innovációért felelős miniszter. Elmondása szerint az amerikai vezető nagy érdeklődő volt a magyar belpolitika, mind az Európai Unióval kapcsolatos viták, mind a háború kérdése iránt.
Az Erasmus Programról egyeztetett Hankó Balázs Ed Corrigannel, a Conservative Partnership Institute (CPI) elnökével (Forrás: Facebook)
„Megdöbbenve hallgatta, hogy míg a magyar hallgatókat alaptalanul zárják ki az Erasmus Programból, addig az észak-afrikai országokra kiterjesztenék azt, ezzel is erősítve a migrációs nyomást a kontinensre” – fogalmazott, majd hozzátette: az elnök meglepetten hallgatta azt is, hogy míg Magyarország sikeresen megállította az illegális migrációt addig az EU tagállamainak nagy része szenved tőle, mégis nekünk kell büntetést fizetni.
Megdöbbenve hallgatta, hogy mivel a gyermekek védelmében kitiltottuk a gender aktivistákat az iskolákból, kötelezettségszegési eljárás folyik ellenünk és büntetik Magyarországot. És megdöbbenve hallgatta, hogy az Európai Bizottság micsoda pénzeket kíván Ukrajnának biztosítani, ahelyett, hogy a békén dolgozna, a békét próbálná segíteni.
– sorolta Hankó Balázs.
A miniszter és Ed Corrigan egyetértettek abban, a patrióta és békepárti politika micsoda üldözésnek van kitéve az EU-ban és míg Amerika számára is világos, hogy a béke az egyetlen megoldás, addig ennek milyen ellenérdekeltje az Európai Bizottság. „A békepárti és patrióta Kormányoknak össze kell fognunk és minden erőnkkel azon kell dolgoznunk, hogy mielőbb béke legyen! Mert az az egyetlen út!” – zárta bejegyzését a tárcavezető.
Már Washingtonban a magyar delegáció
Mint arról az Origó is beszámolt, csütörtökön Orbán Viktor több államtitkárával és miniszterével Washingtonba utazott, ahol Donald Trumppal, az Egyesült Államok elnökével folytat megbeszélést. A tárgyalás fő témái az ukrajnai háború lezárása, a Budapestre tervezett békecsúcs előkészítése, valamint egy nagyszabású magyar–amerikai gazdasági és energiaügyi együttműködési csomag lesznek.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
