Az elmúlt napokban és hetekben felmerültek jelek arra, hogy újabb határátlépést terveznek szerb és orosz támogatással – nyilatkozta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke az ATV Heti Napló című műsorában a magyarkanizsai eseményről. A magyar határ közelében lévő szerb településen hajnalban hatósági akció indult, mivel – Alakszandar Vucsics szerb elnök tájékoztatása szerint – robbanószereket találtak a Török Áramlat földgázvezeték közelében. Ezt követően Orbán Viktor javaslatára összeült a védelmi tanács. Magyar emlékeztetett arra, hogy várná a meghívást a tanács ülésére, de eddig még nem kaptak ilyen lehetőséget.
„Ez hasonlít ahhoz, ami a szlovák választások idején történt, amikor Orbán támogatta Robert Ficot, a szlovák szociáldemokratát, aki azóta fenyegeti a felvidéki magyarokat. Migránsokat szállított a szlovák határra, hogy félelmet keltsen. Most pedig Vucsics, Orbán szövetségese is hasonlót tesz” – fogalmazott Magyar, aki azt javasolta, hogy ha valós veszélyről van szó, akkor látnunk kell a tényeket, és hogy a miniszterelnök forduljon a NATO-hoz.
Magyar elmondta, mielőtt a médiumokhoz fordultak, nem konzultáltak Lapponyi Zsolt őrmesterrel, Szabó Bence nyomozóval vagy Pálinkás Szilveszter századossal. Megemlítette Gundalfot (Hrabóczki Dániel informatikust), aki „fél kézzel legyőzte az egész politikailag motivált titkosszolgálati akciót”. Magyar meglepődött Pálinkás kijelentésein, miszerint magyar katonákat küldenének Csádba, és ezt Isten sugallataként tüntette fel.
A pártelnök J.D. Vance keddi magyarországi látogatásával kapcsolatosan kifejtette, hogy nem valószínű, hogy most találkoznak, de reméli, a választások után sikeres kapcsolatot tud kialakítani az amerikai adminisztrációval és a Tisza kormányával. Várja, hogy az alelnök világosan kijelentse, nem kérnek magyar katonákat az iráni konfliktusban, és felszólította a magyar kormányt, hogy ne kössenek olyan megállapodást, ami a következő kormányra kötelező érvényű.
„Nem támogatjuk Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását, megtartjuk a déli határkerítést, és Orbán Viktorral ellentétben nem engedjük szabadon a jogerősen elítélt embercsempészeket. A Tisza kormány semmilyen kvótát nem fogad el, és 2026. június 1-től nem engedjük be az Európai Unión kívüli nem magyar vendégmunkásokat” – sorolta Magyar, amikor egy néző kérdezte, mit tennének, ha Brüsszel valamit kérne a pénzekért cserébe.
„Ha szükséges, elmegyünk értük Dubajba, Csádba vagy akár New Yorkba, és a lehető legtöbbet szeretnénk visszaszerezni az ellopott húszezer milliárd forintból” – válaszolta Magyar egy másik kérdésre, amely arról szólt, hogy lesznek-e azonnali intézkedések, és hogy az útra a börtönbe program az első lépések között lesz-e. Magyar szerint a választások után a legfontosabb lenne a gyors átadás-átvétel, a korrupcióellenes intézkedések és az Alaptörvény módosítása, amelyben a miniszterelnöki pozíciót két ciklusban maximalizálnák. Első három útja Varsóba, Bécsbe és Brüsszelbe vezetne. A pártelnök kifejtette, kétharmados felhatalmazásra és feles többségre is készülnek, jogszabály- és döntési tervekkel. De ahhoz, hogy gyorsan lépjenek, kétharmadra van szükségük.
Forrás hvg.hu
