
Orbán Viktor gyakorta használja azt a szófordulatot, hogy „kellő szerénységgel”. Több esetben is elhangzik tőle ez interjúkban, megszólalásokban, beszédekben, illetve olyankor is, amikor valamelyik múltbeli előrejelzése valósággá válik, de hallhattuk már akkor is, amikor az került szóba, hogy hazánk a méretéhez sok tekintetben jelentős szerepet játszik a világpolitikai színtéren. Ez a szófordulata jutott eszembe tegnap késő este, amikor a Szijjártó Péter külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóját néztem. Hallgatva ugyanis a bejelentéseit, az a furcsa érzésem támadt, mintha talán még benne sem tudatosult volna igazán annak a súlya, amikben megállapodott a világ első számú politikai vezetőjével.
Az a tény, hogy „idő- és mennyiségi korlát nélküli mentességet kapunk az amerikai szankcióktól” az orosz olaj- és gázimport vonatkozásában, még az előzetes, optimista előrejelzéseket is messze túlszárnyalja. Emlékezhetünk, hogy előzetesen kétféle előrejelzést olvashattunk. Az egyik úgy szólt, hogy Magyarország nem fog kivételt kapni, amelyet alátámasztani látszott néhány korábbi kijelentés, amelyet állítólag Donald Trump a szankciók ügyében tett. Az optimistább prognózisok úgy vélték, hogy Magyarország egy-két évnyi haladékot kap, amennyi idő alatt aztán kötelező lesz átállnunk az adriai- vagy egyéb kőolaj-beszerzésre, ha meg akarjuk úszni a súlyos amerikai szankciókat. Ez utóbbi verzió is jelentős siker lett volna természetesen, hiszen aki időt nyer, életet nyer, s amennyiben belátható időn belül véget ér az orosz-ukrán háború, akkor lehet, hogy az egy-két éves „türelmi idő” végére már a szankciók is feloldásra kerültek volna.
„Kiváló vezető” – ezzel jellemezte az őt kérdező újságírónak Orbán Viktor magyar miniszterelnököt Donald Trump az Egyesült Államok elnöke. Fotó: MTI
Az a megállapodás azonban, amelyet Orbán Viktor „kellő szerénységgel” bejelentett az esti sajtótájékoztatón, minden várakozást magasan felülmúl. Az a tény, hogy hazánk „idő- és mennyiségi korlát nélküli mentességet” kapott mindennemű olajra és gázra vonatkozó szankcióval szemben, elképesztő erejű üzenettel bír. Mutatja ugyanis, hogy kiváló lobbiereje van Magyarországnak, amely ennek a lobbierőnek a jóvoltából képes megvédeni a saját érdekeit.
Olvasd tovább itt: pestisracok.hu
