Az EU-csúcson sosem láttam olyan lesújtó jelenetet, mint tíz évvel ezelőtt, egy héttel a britek kilépéséről döntő népszavazás után, amikor David Cameron brit miniszterelnök újságírók előtt állt. Az arca egy végleg megbukott politikusét tükrözte, aki hatalma megerősítése érdekében egy olyan döntésbe terelte az országát, amit valójában senki sem akart. Ő nem csupán egy választást veszített el, hanem sokkal többet.
Orbán Viktor, aki a Brexit-népszavazáshoz hasonlóan hatalmas hátránnyal veszítette el 16 év után a hatalmát, valószínűleg ezt a pillanatot akarta elkerülni, amikor úgy döntött, hogy nem vesz részt kormányfői mandátuma utolsó Európai Tanács-ülésén Cipruson. Az ő bukása ugyanolyan szimbolikus pillanat az Európai Uniónak, mint Cameroné, és a közösség számára a bénultság helyett most fellélegzést hozhat.
A kezdeti időszak szépen indult, annak ellenére, hogy a magyar kormányfőt már 2011 elején erős kritikák érték az Európai Parlamentben az új médiatörvény és az Alaptörvény miatt. Már akkor látható volt, hogy a Fidesz-kormány sajátos módon értelmezi a jogállamiság és az uniós belső piac szabályait. Budapesten pedig hamar ráébredtek, hogy az uniós források remek lehetőséget nyújtanak a NER-oligarchák megerősítésére.
Forrás hvg.hu
