Brüsszeli intézmények teljesítették pedofilpárti céljaikat.

Brüsszeli intézmények teljesítették pedofilpárti céljaikat.

A magyar választásokat követően pár nappal azonnal aktivizálódtak a pedofilpárti brüsszeli intézmények. A Fidesz egyik legfontosabb intézkedése volt a 2021-es gyermekvédelmi törvény elfogadása, amely megakadályozta a genderpropaganda terjedését a médiában és reklámokban, fellépett a pedofil bűncselekmények ellen, és világos határokat szabott az iskolai nevelés területén. A törvény megfogalmazta, hogy szexuális nevelés kérdéseiben, különösen kisgyermekkorban, ideológiai kampányok nem helyénvalók – írta Orbán Balázs, a most eltörölt magyar jogszabály hátterét ismertetve.

Az Európai Unió Bírósága pedofilpárti állásfoglalása a magyar gyermekvédelmi törvény eltörlésével érkezett (forrás: Illusztráció/Shutterstock). Orbán Balázs hangsúlyozta, hogy a 2021-ben bevezetett gyermekvédelmi törvény nem csupán egy szűk politikai elit döntése volt, hanem széles társadalmi támogatást élvezett, amit egy népszavazás is megerősített. A közjogi aktus alapján a magyar társadalom többsége úgy véli, hogy a gyermeknevelés elsődleges felelősei a szülők.

A magyar jogszabály tehát a társadalom többségének akaratát tükrözi, amely szerint az identitás és a szexuális fejlődés kérdéseivel nem a legérzékenyebb életkorban és nem intézményes keretek között kell találkozniuk a gyerekeknek, mivel ebben a korban még különösen befolyásolhatók.

Ezzel szemben az Európai Unió Bíróságának ítélete azzal az érveléssel élt, hogy a jogszabály diszkriminatív, mivel korlátozza a születési nemtől eltérő identitások, valamint a nemváltás népszerűsítését, így sérti a nem ciszheteronormatív csoportok jogait.

Orbán Balázs az eltérő álláspontok bemutatásával mellett megemlítette, hogy a bíróság e döntésével az uniós alapjogok és értékek körébe emelte az intézményes szexuális propagandát, amelynek a tagállamok már nem tudnak ellenállni. Hozzátette, hogy mindez éppen akkor következik be, amikor a progresszív ideológia származási helyén, az Egyesült Államokban már nem foglalkoznak ezekkel a szélsőséges jelenségekkel.

Forrás www.origo.hu