Halálra gázolt egy embert a vonat Isaszegen

Halálra gázolt egy embert a vonat Isaszegen



A tájékoztatásból kiderül: a vonat Isaszegnél a nyílt pályaszakaszon egy nőt gázolt el, aki a helyszínen életét vesztette. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.

A Mávinform tájékoztatása szerint a helyszínelés végéig Pécel és Isaszeg között csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, és rövidebb útvonalon közlekedő, illetve kimaradó járatokra is lehet számítani.

A baleset miatt egyes IR85-ös Mátra InterRégiók csak Gödöllő és Gyöngyös között, egyes IR87-es Agria InterRégiók pedig csak Gödöllő és Eger között közlekednek. A H8-as HÉV-en elfogadják a vasúti jegyeket is a fennakadás végéig, a Gödöllőről 9:46-kor a Keleti pályaudvarra indult S80-as vonat pedig csak Rákosig közlekedik.

Mint elmondták, a balesetben érintett vonat utasait egy következő vonatra szállítják át.

Olvasd tovább itt: hvg.hu