„Az irodámban találkoztam Pásztor Bálinttal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével, ahol egy nyílt beszélgetést folytattunk” – nyilatkozta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
A leendő miniszterelnök kifejtette, hogy a TISZA-kormány a meglévő jogok védelmét biztosítja, így a határon túliak továbbra is számíthatnak az anyaország segítségére.
„Tisztáztam elnök úrral, hogy igényeljük az anyaországi források felhasználásának átláthatóságát és hatékonyságát. Nem fogadjuk el, hogy a VMSZ által irányított vajdasági magyar média kizárólag a Fidesz propagandáját közvetítse” – tette hozzá Magyar Péter.
A Tisza Párt elnöke azt is megemlítette, hogy nem kapott magyarázatot arra, miért említették a Tisza Párt nevét mindössze kétszer a vajdasági Pannon Rtv műsoraiban az elmúlt két évben. „Elfogadhatatlannak tartom azt is, hogy a választás éjszakai beszédem során, politikai utasításra, kivágták azt a részt, amelyben a külhoni magyar testvéreinkhez szóltam” – fűzte hozzá.
Magyar Péter közölte Pásztor Bálinttal, hogy a Tisza-kormány tíz évre visszamenőleg át fogja nézni az anyaországi támogatások felhasználását, továbbá foglalkozni fog a levélszavazás során tapasztalt választási visszaélések kivizsgálásával is.
„Örömmel fogadtam el elnök úr meghívását, és remélem, hogy a nyár folyamán meglátogathatom a vajdasági magyar testvéreinket” – mondta a Tisza Párt elnöke.
Pár nappal ezelőtt Magyar Péter Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével is találkozott.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 2023 februárja és márciusa között összesen 4,6 milliárd forint, vagyis több mint 12 millió euró támogatást nyújtott vajdasági magyar szervezeteknek.
Forrás hvg.hu
