Élettársát nem engedte ki a lakásból Budapesten, TEK kivonult.

Élettársát nem engedte ki a lakásból Budapesten, TEK kivonult.

Szombat délelőtt jelentős rendőri erők vonultak ki Budapest XI. kerületében, az Etele úton egy lakáshoz, közölte a Telex. A rendőrség hivatalosan is megerősítette az eseményeket. Elmondták, hogy 9 óra 47 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy nő nem tud kiszabadulni egy lakásból a kerületben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság járőrei, valamint a Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói és a Terrorelhárítási Központ egységei is a helyszínre érkeztek.

A nő végül kijutott a lakásból, míg élettársát a rendőrök elfogták, és az akció során senki sem sérült meg. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a férfi kihallgatása jelenleg zajlik, és szemtanúk szerint bilincsben vitték ki őt az épületből.

Forrás hvg.hu