Jó fél emberöltővel a csernobili nukleáris katasztrófa után érdemes felidézni, hogy valójában mi is történt 1986. április 26-án, ki hibázott és miért, illetve mi van manapság a zónában. Ezekről beszélgettünk Bendarzsevszkij Antonnal, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatójával, aki 15 éve dokumentumfilmet is forgatott Csernobilról.
A csernobili tragédia kulturális emlékezete országonként meglepően eltérő képet mutat. Bendarzsevszkij Anton egy mini kutatás eredményét osztotta meg: kiderült, míg az orosz nyelvterületen a katasztrófára keresve elsősorban a „katasztrófa”, „következmények”, „likvidátorok” és „nukleáris baleset” kifejezések dominálnak, addig a magyar kereséseknél a „Csernobil film”, „szarkofág”, „Pripjaty” és „csernobili mutánsok” jelenik meg. Angol nyelvterületen pedig az HBO-sorozat és popkulturális elemek kerülnek előtérbe. „A magyar társadalom másképp kezeli a katasztrófát, mint a posztszovjet térség – Ukrajna, Belarusz, Oroszország –, ahol ez egy máig tartó, mély, társadalmi trauma” – magyarázta a szakértő.
Technikai hiba és emberi mulasztás együtt
A negyedik reaktorblokk felrobbanásában technikai és emberi tényezők egyaránt szerepet játszottak. Az RBMK típusú reaktor bizonyos helyzetekben hibásan viselkedett: amikor csökkenteni próbálják a teljesítményét, akkor egy adott pillanatban éppen ellenkezően fog viselkedni és hirtelen megugrik, ami olyan túlnyomást okozott, hogy gőzrobbanás történt.
„Olyan ez, mintha autózás közben a fékpedál megnyomásakor hirtelen begyorsulna az autó” – hozott példát Bendarzsevszkij. A másik fontos különbség a mai atomerőművekhez képest: a csernobili reaktor nem rendelkezett azzal a speciális burоkkal, ami egy esetleges mostani balesetnél már bent tartja a veszélyes anyagot és az nem kerülhet ki a szabadba.
Az emberi tényező sem elhanyagolható. A HBO-sorozat pontosan ábrázolja, hogy minden biztonsági protokollt megszegtek: a főmérnök karrierépítési szándékaival együtt mások abban a hitben voltak, hogy „egy RBMK reaktor nem robbanhat fel”. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség is csak Csernobil után alkotta meg a hétfokozatú nukleáris baleseti skálát, amelyen Csernobil és Fukusima kapta a legmagasabb, hetes besorolást.
Hatszázezer likvidátor a zónában
A likvidátorok azok az emberek voltak, akik a baleset következményeit próbálták felszámolni. 1986–1987-ben 600 ezren járták meg a csernobili zónát: kitelepítették a lakosságot, megtisztították a szennyezett területeket, és ami a legfontosabb feladat volt, vasbeton szerkezettel, úgynevezett szarkofággal fedték le a felrobbant négyes reaktort.
„Becslések szerint nagyjából 200 ezren élnek még ma is közülük, de hogy közülük kik haltak meg közvetlenül Csernobil miatt, azt nem lehet pontosan tudni” – mondta Bendarzsevszkij. A robbanás után 20-30 ember vesztette életét, köztük tűzoltók és a mentőegységek tagjai.
Mindezek után Belarusz területének 23 százaléka vált szennyezetté, mivel a reaktor mindössze 16 kilométerre fekszik az ország határától, és az időjárás kedvezőtlenül alakult: a szennyezés észak-északnyugat irányába terjedt. Évekkel később már a gyerekek körében 3,5-4-szer nagyobb volt a daganatos megbetegedések száma – idézte fel a szakértő, aki maga is Belaruszban született és a tragédia idején egyéves volt.
Szovjet elhallgatás és félretájékoztatás
A szovjet vezetés több mint egy hétig hallgatott a katasztrófáról. Május elsején, öt nappal a robbanás után Kijevben és Minszkben is kötelezően nyíltszíni ünnepségeket tartottak emberek százezreivel, hogy demonstrálják: minden rendben van.
Magyarországon a Magyar Rádióban készült egy hír a baleset után néhány nappal a BBC egyik híradása nyomán, amely arról számolt be, hogy a skandináv országok fölött egy radioaktív felhőt észleltek, amelyet Ukrajna felől fújt hozzájuk a szél. A hír néhányszor elhangzott a Petőfi Rádióban, de utána kivették a hírek közül. Viszont ez már elég volt ehhoz, hogy a hazai média rárepüljön a hírre és nyaggatni kezdje az illetékeseket, hogy nincsenek-e veszélyben az emberek.
Belaruszban a hatóságok első kényszerlépésként 200 ezer embert költöztettek ki, majd visszatelepítették őket, hogy jelezzék: minden megoldódott. 1989-ben azonban publikálták a „csernobili aktákat”, amelyből kiderült, hogy a megengedett sugárzási szint sokszorosa van még mindig jelen – ezért újra 180 ezer embert költöztettek el.
„A szovjet rendszer kreatív módon kezelte a problémát: egyszerűen felemelték a sugárzási normákat a tízszeresére” – mondta ironikusan Bendarzsevszkij. Olyan bűnöket is elkövettek, hogy a súlyos élelmiszerellátási gondok miatt
a szovjet vezetés rábólintott, hogy a térségben a sugárszennyezett húsokat ne semmisítsék meg, hanem inkább keverjék 1:9 arányban a tiszta húsokkal.
Az atomerőmű tovább működött
Sokan nem tudják, hogy a csernobili atomerőmű a balesetet követően tovább működött. Négy reaktora közül az egyik robbant csak fel, ám a másik három reaktort újraindították. Az utolsó, hármas reaktort is csak 2000-ben állították le, 14 évvel a katasztrófa után.
„A hármas reaktor úgy működött a legtovább, hogy közvetlenül a fala mögött már ott volt a felrobbant négyes reaktor és a köré húzott szarkofág” – mesélte a korabeli sugárzásbiztonságról a szakértő, aki 2011-ben dokumentumfilmet készített a helyszínen.
Az új szarkofág és az ukrajnai háború
Az 1986-ban épített vasbeton szarkofágnak meghatározott élettartama volt, ami a 2000-es évekig tartott. Amikor 2011-ben Bendarzsevszkij kint járt, már repedések voltak a szerkezeten, sugárzó anyagok szivárogtak belőle. Európai összefogással 2–3 milliárd dollárt gyűjtöttek össze, majd egy francia cég, a Novarka, 2016–2017-ben felépített egy új, hatalmas szerkezetet, amelyet sínekkel rátoltak a régi szarkofágra.
Ez az új szerkezet 100 évre rendezi Csernobil helyzetét. Azonban a körülötte lévő szennyezett területen a plutónium felezési ideje még mindig 23 ezer év. Az eredeti terv egyébként az volt, hogy az új szerkezet alatt robotok segítségével megkezdik a sugárzó anyagok eltávolítását.
A 2022-ben kitört orosz-ukrán háború újabb veszélyt hozott. Az orosz csapatok Belarusz felől támadva megszállták a csernobili zónát, a katonák beásták magukat a „vörös erdőben”, a zóna egyik legszennyezettebb területén. 2025 elején pedig dróntalálat érte az új szarkofág tetejét, ami nyomán ugyan nem szivárgott ki sugárzó anyag, de a szerkezet hermetikus lezárása sérült. Ha nem sikerül megjavítani ezt a rést – ami akár 500 millió dollárba is kerülhet –, akkor ez a szerkezet elkezd korrodálódni, és nem fog 100 évig kitartani.
Visszatért az állatvilág
A csernobili zóna mára posztapokaliptikus tájjá vált: a növényzet visszahódította a területeket, megjelentek olyan állatok, amelyek korábban nem voltak nagy számban jelen, például farkasok. Az elhagyott Pripjaty városát teljesen benőtte az erdő. „Megállt az idő – Lenin plakátok, szovjet idők jelszavai a falakon, minden úgy maradt, ahogy 1986-ban volt” – írta le a szakértő.
Az új ukrán vezetés 2019-ben turisztikai paradicsommá akarta változtatni Csernobilt, mivel normális és ellenőrzött körülmények között ott nyugodtan lehet sétálni anélkül, hogy életveszélyes sugármennyiséggel találkoznánk. Ha valaki egyszer néhány napra ellátogat oda, nem fog baja esni. De azt azért érdemes fejben tartani, hogy a veszélyes anyagok a földben és porszemcséken találhatók, így bizonyos időjárási körülmények esetén akár veszélyesek is lehetnek.
A műsorban szó volt még arról is, hogy
- Miért működik még mindig Oroszországban ugyanolyan típusú atomreaktor, mint amilyen Csernobilban felrobbant?
- Hol ássák el a reaktorból és környékéről elszállított sugárzó anyagokat?
- Hogyan égette tarra a tragédia körüli vörös erdő fáit az iszonyatos esejű kezdeti sugárzás?
- Miért választotta a szovjet vezetés az elhallgatás taktikáját a baleseti utáni napokban?
- Mennyiben mutatta be valósághűen a történteket az HBO sorozata?
Olvasd tovább itt: index.hu
